Internazionale – gyönyörűséges álom

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.04.02. 10:34
Címkék

Marco Materazzi, az Internazionale védője szerint azért kritizálják sokan a kék-feketéket, mert a Juventus kizárásával és a Milan pontlevonásával nincs igazi vetélytársuk az olasz bajnokságban.

„Egyesek azzal támadnak minket, hogy az idén ölünkbe hullik a scudetto, de azt hiszem, ha sikerülne száz pontot szereznünk, akkor végleg elhallgatnának a kritikusaink – mondta a világbajnok hátvéd, majd arról is beszélt, hogy ellenfeleik jövőre sem jelentenek majd veszélyt rájuk. – Úgy érzem, jelenleg három-négy év előnyünk van a legnagyobb riválisainkkal szemben. Ha mindenki olyan szorgalommal dolgozik, mint az idén, akkor további jelentős eredményeket érhetünk el a jövőben.”

A hátvéd vasárnap is örülhetett, mert csapata a bajnokság harmincadik fordulójában az egykor szebb napokat is látott Parma elleni 2–0-s győzelemmel egy újabb lépéssel került közelebb a rekordhoz.

A gól nélküli első félidő után a három védő által közrefogott brazil Maxwell szerezte meg a vezetést a milánói klubnak, majd az argentin Hernán Crespo duplázta meg a hazaiak előnyét – az Inter ezzel már húsz ponttal vezet a második helyezett Roma előtt. A százas álomhatár eléréshez a Serie A-ban veretlen kék-feketéknek még huszonegy pontot kell gyűjteniük a hátralevő kilenc fordulóban. A vasárnapi diadal Roberto Mancini számára is különlegesen fontos volt, mivel az Internazionale edzője a századik győzelmét aratta a csapattal.

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
43 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája