Folyamatos viták a gumikról

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.04.04. 23:29
Címkék
A gumiháború lezárása ellenére sem vált másodlagos témává az abroncskérdés a Formula–1-ben. Az új szabályok hangos viták középpontjában tartják a Bridgestone-t.

Az elmúlt években megszok hattuk, hogy a pilóták után a gumikról esik a legtöbb szó a Formula–1-es versenyeken. A Bridgestone és a Michelin gumiháborúja rengeteg érdekességgel szolgált, nem lehetett megkerülni a témát a futamokon, hiszen fontos világbajnoki pontok múltak azon, melyik gyár készített jobb abroncsot egy-egy viadalra.

Az idén a Michelin távozásával arra lehetett számítani, hogy a gumikérdés háttérbe szorul, de nem így történt. A Bridgestone és az új gumiszabályok nem engedik, hogy figyelmen kívül hagyjuk az abroncsokat.

Az egész azzal a szabállyal kezdődött, hogy az egyedüli gumiszállító cégnek minden versenyre kétféle, száraz pályára való abroncsot kell vinnie, és a csapatoknak ezt kötelező használniuk. Mi több, a futam során mindkét keveréket föl kell tenniük az autókra.

Ettől a taktikai csaták érdekesebbé válását várták a szakemberek, és hogy a nézők se maradjanak ki az izgalmakból, az utolsó pillanatban eldöntötték, hogy megjelölik az egyik (minden esetben a lágyabb) keveréket. Ausztráliában egy fehér pöttyöt rajzoltak a lágy gumira, de a jelölés nem sikerült valami jól, csak álló helyzetben lehetett látni, menet közben észrevehetetlen volt.

Tulajdonképpen mindeggyé is vált, ki melyik keveréket használja, a futam során ugyanis annyi gumi rakódott le az aszfaltra, hogy szinte semmi teljesítménybeli különbség nem mutatkozott a lágy és a közepes típus között.

A szakemberek egy része azonnal háborogni kezdett, és új ötletekkel állt elő. Ahhoz, hogy érvényesüljön a két keverék közötti különbségből adódó taktikai színesség, a versenyekre szállított gumiknak jobban kellene különbözniük egymástól. Mivel a Bridgestone nem szándékozik új összetételű abroncsokat gyártani, az előre meghatározott keverékkiválasztáson lehetne módosítani, és nem a szomszédos típusokat kellene szállítani (lásd az ábrát).

Nick Fry, a Honda csapatfőnöke szerint nem szabadna az első futam után ítélkezni és elhamarkodottan cselekedni, a sepangi tesztek után a versenyzők meg is erősítették óvatosságát. A múlt héten közepes és kemény keverékkel száguldoztak Sepangban, mint ahogy a versenyhétvégén is teszik majd, és a többségük úgy látta, hatalmas a különbség a két abroncs között.

A lágyabb – ez esetben a közepes keménységű – gumik megjelölésére is kerestek az első próbálkozásnál jobb megoldást, és sikerült is találni. Az abroncsokon lévő barázdák egyikét fehérre festik, és mivel a mélyedésnek a szabályok szerint nem szabad kopnia, a csík a gumi teljes elhasználódásáig látható lesz a helyszínen szurkolók és a tévénézők számára.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik