Hajnal Tamás kapós lett

V. G.V. G.
2007.04.06. 00:19
Címkék

Bár még nem értek véget a német bajnokság másodosztályának küzdelmei, kapós lett a Kaiserslautern magyar válogatottja, Hajnal Tamás. A Kicker című lap információi szerint a Karlsruhe, a Hannover és a Mainz kívánságlistáján is szerepel, sőt legutóbb kiderült, az Aachen szintén a kérők között van. Emlékezhetünk: a légiós remek őszt produkált, klubjának vezetői már januárban tárgyalóasztalhoz ültették a csapat karmesterét, hogy meghosszabbítsák 2008-ban lejáró szerződését. „Nagyon korrekt ajánlatot kaptam” – ismerte el Hajnal Tamás. Lehetséges azonban, hogy hiábavaló minden erőfeszítés, mert a játékos megállapodásában szerepel egy passzus, mely szerint ha a Kaiserslautern ebben a szezonban nem jut fel az első osztályba, nem gördíthet akadályt Hajnal Tamás klubcseréje elé. Nem titok, az aacheniek hajlandóak lennének 400 ezer eurót (102 millió forintot) megadni Hajnal Tamásért. „Tisztességtelen lenne, ha már most a távozás gondolatával foglalkoznék – válaszolta a magyar középpályás arra a kérdésünkre, melyik kérő tűnik számára a legvonzóbbnak. – Célom viszont, hogy a német első osztályban bizonyítsak. A legboldogabb akkor lennék, ha ezt mostani csapatommal tehetném, ám ha nem sikerül a feljutás, el kell gondolkodnom a folytatáson.” A 'lauterni csapat 27 forduló elteltével három ponttal van lemaradva a feljutást érő harmadik helytől, mégis úgy tűnik: Hajnal Tamás klubja még nem érett meg az első osztályra. Tíz tavaszi mérkőzéséből csak hármat tudott megnyerni, emellett négyszer döntetlenre végzett, és háromszor vereséget szenvedett – legutóbb hétfőn kapott ki 3–0-ra a Duisburg elleni „felsőházi” rangadón. „Nem úgy megy a csapatnak, ahogy vártuk – mondta Hajnal Tamás. – Amíg azonban esélyünk van odaérni a feljutást érő helyek valamelyikére, nem veszíthetjük el hitünket. Mindenkit arra kértem, ne foglalkozzon az esetleges átigazolásommal. Én is hallottam, hogy több klub érdeklődik irántam, de engem senki sem keresett még meg. Már korábban leszögeztem: csak a bajnokság végeztével döntök további sorsomról.”

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
32 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
43 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája