Mindenhol verik az angolokat

SZ. N. T.SZ. N. T.
2007.04.06. 23:32
Címkék

Rossz idők járnak az angolokra. Verik őket.

Szerda este az olasz AS Roma 2–1-re győzte le a Manchester Unitedet a BL-ben, csütörtök este pedig a spanyol Sevilla verte meg a Tottenhamet 2–1-re az UEFA-kupa negyeddöntőjének első találkozóján.

Ám mindkét nap a pályán kívül is elagyabugyálták az angolokat. Rómában és Sevillában is incidensekre került sor a csapatukat elkísérő szigetországi szurkolók és a helyi rendfenntartó erők között. Az angol források mindkét esetben rendőri túlkapásokat emlegetnek, és ebben lehet is némi igazság, hiszen Európa futballstadionjainak környékén már nemegyszer fordult elő, hogy az egyenruhások túlzottan keményen léptek fel a stadionban vagy annak környékén randalírozók ellen. De mi lehet az oka, hogy rendszeresen megverik az angol szurkolókat? Minden bizonnyal az, hogy a hírük jóval megelőzi őket. Az elmúlt évtizedek alatt kialakult közvélekedés szerint, ahol a sört nyakló nélkül vedelő angol drukkerek megjelennek, ott biztosan balhé lesz. És mivel manapság a rendőrök ugyanolyan keményen felkészülnek a rangadókra, mint maguk a labdarúgók, az is valószínűsíthető, hogy a helyi biztonsági erők vezére jóval erélyesebb fellépést kér a beosztottjaitól, ha a „vendégek” Albionból érkeznek. A másik ok pedig az lehet, hogy az angol szurkolók hazai környezetben meglehetősen szűk keretek közé vannak szorítva, a kilencvenes évek folyamán a szigetországban bevezetett szigorú rendszabályok következtében nem élhetik ki erőszakos hajlamaikat, így külföldön vetkőznek ki önmagukból.

Persze még véletlenül sem akarjuk azt sugallni, hogy csak az angol szurkolókkal van baj. Renitens, az erőszakot a futball alapvető velejárójának valló „drukkerek” mindenütt vannak. Ez a legnagyobb probléma: néhány ezer ember sötét árnyat vet a milliók által imádott játékra. Ideje lenne tenni valamit.

Legfrissebb hírek

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
3 perce

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
34 perce

Cáfolta válogatott szélsője távozását a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
39 perce

NFL: hosszabbításban győzte le a címvédőt, nagy sikert aratott a Broncos – videó

Amerikai sportok
54 perce

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
59 perce

Vívás: Pásztor és Wolf főtáblás a női tőrözők takamacui vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Lovassy nem jutott tovább egy kilométeren a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
1 órája

Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

Vízilabda
1 órája