Összeomlás előtt a Dortmund

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 23:32
Címkék

A Bundesliga rajtja előtt az élmezőnybe vártuk a Borussia Dortmundot. Elsősorban azért, mert a korábban rémisztő financiális problémákkal küszködő egyesület vezetősége stabilizálta a klub anyagi helyzetét (úgy hírlik, a részvénytársaság vesztesége már „csak” nettó 27 millió euró, vagyis 6.6 milliárd forint a korábbi 118 millió euróhoz képest), és a többnyire saját nevelésű játékosokra épülő keret (miután kényszerűségből megváltak minden jól kereső nagyágyútól) összetétele is arra utalt, hogy a gárda többre hivatott a középmezőnynél. Tévedtünk.

Ha nem ismernénk a csapatok jelenlegi helyezését, egy Aachen–Dortmund összecsapás alkalmával vendéggyőzelemre tennénk a pénzünket – elvégre szombaton a Bundesliga újonca fogadja a dortmundi egyletet. Ám a BVB a kiesés ellen küzd.

Hogy probléma van, már az ősszel kiderült, amikor a hazai mérkőzéseken elmaradoztak a szurkolók. A 80 700 férőhelyes Signal Iduna Parkban a szezonban csak kétszer rendeztek telt házas mérkőzést! A mélypont a decemberi, Wolfsburg elleni találkozó volt, amelyre „csupán” 62 900 néző váltott jegyet. A dortmundi elöljárók a közutálatnak örvendő edzőt, Bert van Marwijkot menesztették. Jürgen Röber érkezett, aki a tavaszi nyitányon győzelemre vezérelte tanítványait a Bayern ellen (3–2), de kiderült: a szakember képtelen mit kezdeni a csapat elkényelmesedett játékosaival. Thomas Dollnak jutott a feladat: elkerülni a kiesést.

Ebben a szezonban még nem volt a gárda ennyire lent a tabellán (17. helyezés), s a csapat részvényeinek árfolyama is régen látott mélységekbe zuhant (a szezon kezdetekor 2.5 euró, 615 forint volt egy részvény, most 1.77 eurót, azaz 435 forintot ér, hét éve, a tőzsdére beszállva 11 euró, 2700 forint volt az árfolyam…). A csődből nehezen kilábaló gárda most szakmailag készül összeomlani, s ez újabb gazdasági gondokat vonhat maga után. Ki beszél itt már élmezőnyről?

Legfrissebb hírek

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
24 perce

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
40 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
41 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik