A csalódások hete volt

V. G.V. G.
2007.04.15. 00:19
Címkék

Oliver Kahn, a Bayern Mün chen nagy öregje csapata csütörtöki tréningje után csapzottan odabandukolt az edzőközpont melletti parkolóhoz, hogy beszálljon gépkocsijába. Hiába próbálta azonban a luxusautót kinyitni, az Audi ajtaja nem akarta megadni magát, mintha csak jelezte volna, így tüntet a bajor csapat szerdai leszereplése miatt. De nem… Az ok ennél sokkal prózaibb. A 37 éves labdarúgó a sokadik kísérlet után észrevette, nem is a saját, hanem a masszőr kocsijába próbált beülni.

A rövid történet híven tükrözi nemcsak a bajor együttes, hanem az egész német futballközeg jelenlegi lelkiállapotát.

A héten elszenvedett traumákból ugyanis egyelőre képtelenek felocsúdni az érintettek, pedig nincs idő hosszas merengésre, nyakukon a következő bajnoki forduló.

Minden olyan jól indult: szerda reggel még büszkén kelhettek ki ágyukból a német futball szerelmesei, elvégre három csapatuk is érdekelt volt a nemzetközi kupaporondon. Csütörtök este azonban már csalódottan tértek nyugovóra, hiszen mindössze egy gárdájuk maradt talpon. A drukkerek egyik szeme sír, a másik nevet: a Werder Bremen mármár megállíthatatlanul menetel az UEFA-kupa-győzelem felé, csakhogy ugyanebben a sorozatban elvérzett a Leverkusen, a Bajnokok Ligájában pedig kudarcot vallott a Bayern München.

Minden bizonnyal a bajor gárda bukása érintette legérzékenyebben a szurkolókat, ugyanis a német futball kirakatcsapatának a példáján döbbentek rá újból, hogy a Bundesligában szereplő együttesek továbbra sem tudják az angol, az olasz, illetve a spanyol csapatok hegemóniáját megtörni.

Az indok a pénzhiány…

Uli Hoeness, a bajor csapat menedzsere legalábbis ezzel magyarázta, hogy miért nem tudnak lépést tartani a külföldi ellenlábasokkal: 340 millió eurót (83.3 milliárd forintot) költöttek a stadionra, 160 millió euró (39.4 milliárd forint) kötelezettségük van, adjanak ki további százat nevesebb játékosokra? – tette fel a kérdést a vezető.

Lehet, a csalódott drukkerek olyan sebesen vágtak volna rá egy igent, mint amilyen gyorsan végül Oliver Kahn száguldott el az autójával.

Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
27 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
38 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája