Lendületbe jött az Újpest

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VAJDA GYÖRGY
2007.04.15. 00:19
Címkék
Élvezetes mérkőzésen az első félidőben mutatott jobb teljesítményének köszönhetően az Újpest 2–1-re győzni tudott a Vasas otthonában. A találkozó végig jó iramú, színvonalas volt, igazi szórakozást jelentett a nézőknek.

Mészöly Géza, a Vasas vezető edzője századik alkalommal ült péntek este NB I-es mérkőzésen a kispadon – és éppen az Újpest ellen jubilált. A fiatal szakvezető tavaly nyáron a Megyeri útról érkezett a Fáy utcába, a lila-fehérekkel korábban két ezüstérmet és egy bajnoki negyedik helyezést ért el, így a századik mecscsén korábbi klubja ellen ünnepelhetett.

Igaz, a mérkőzés nem úgy kezdődött, ahogy a hazaiak vezetőedzője eltervezte. A vendégek lendületesebben és gyorsabban futballoztak, mint az angyalföldiek. A Vasas korábban bizonyította, hogy képes a harcos játékra is, ám ennek most nyomát sem láthattuk. Az angyalföldiek kevesebb energiát mozgósítottak a találkozó első félidejének elején, ezzel szemben az Újpest többször is zavarba hozta a piros-kék védelmet (gyakran jelentett gondot, ha beívelték, vagy ha belőtték a labdát a hazai hátvédek közé). Később kezdett felpörögni a Vasas, ám játékosai meglehetősen sokat hibáztak. Ennek ellenére a félidő közepétől már igazán jó mérkőzést láthatott a publikum. Elsősorban a vendégcsapat aktivitása volt dicséretes, a vendéglátóktól pedig főleg Lázok János vállalt igen sokat, rendre megjátszható volt, és többször feltűnt a vendégek kapuja előtt is. A Vasas támadójátéka talán azért nem volt az igazi, mert Kenesei Krisztiánt Böjte Attila tökéletesen kikapcsolta a játékból.

A félidő hajrájához érve az Újpest két perc alatt két gólt szerzett, és ezzel jelentős előnybe került. Jegyezzük meg, ez a két találat bizonyította, az Újpest nemcsak szöglet- és szabadrúgások után veszélyes, hanem akcióból is. Ezt követően felgyorsította játékát a Vasas, de futballistái továbbra is keveset ütköztek, pedig a korábbi meccseken jellemző volt az angyalföldiekre, hogy elvállalták a test test elleni harcot is.

A szünetben Mészöly Géza gyorsabb játékra szólította fel a Vasas labdarúgóit. Valóban jó volt a második félidő, bár nem volt annyi helyzet, mint az első játékrészben, de nagy csata zajlott a pályán. Persze a játék képe némileg átalakult, hiszen az Újpest taktikusan visszahúzódott a térfelére, s hagyta, hadd próbálkozzon a Vasas, ám a hazaiak ezt kevés sikerrel tették. Kincses Péter gólja után is erőlködött a hazai együttes, ám a fegyelmezetten védekező lila-fehér játékosok nem sok teret hagytak az angyalföldi futballistáknak. Az iramra sem lehetett panasz, hiszen mindvégig sokat futottak a játékosok, így a magyar átlagnál valamivel jobb kilencven percet produkáltak. Ezen a mérkőzésen a Vasas nem tudta elviselni , hogy kulcsemberei közül néhányan rosszabb napot fogtak ki. A piros-kékek kiegészítő emberei pedig még nem képesek arra, hogy mérkőzéseket döntsenek el. Az Újpest rég futballozott olyan jól, mint ezen az estén, és pénteki játékának köszönhetően teljesen megérdemelte a sikert.

Mészöly Géza azért is szomorkodhatott, hogy korábbi csapata elrontotta a jubileumát.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
6 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
6 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
6 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
7 órája