Talmácsi rossz napja

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2007.04.22. 23:06
Címkék
Talmácsi Gábor technikai gondokkal küszködött, kétszer majdnem el is esett, ennek ellenére a negyedik helyről rajtolhat a vasárnapi Török Nagydíjon. A szabadkártyások közül Győrfi Alen indulhat a viadalon, Kovács Nikolett nem futotta meg a limitet. A 250 köbcentisek között Tóth Imre a 22. helyen végzett.

Pokoli nap volt. Már délelőtt gondok adódtak, nem is kicsik. Talmácsi Gábor mindkét motorja tönkrement a 125 köbcentis kategória szombati szabadedzésén, a magyar versenyző mindössze hat kört tudott megtenni. Az egyikben beragadt a dugattyú (utóbb kiderült, gyári hibás volt, és a csapat pillanatok alatt orvosolta a problémát), a másikkal pedig beállítási gondok adódtak, amelyek miatt Talma majdnem el is esett.

„A motor eleje állandóan csúszkált, alig tudtam befordulni a kanyarokba” – indokolta aveszélyes helyzetet Talmácsi, akiben a problémák miatt anynyira felment a pumpa, hogy utóbb három embert előzött egyszerre, féktávon, ami miatt persze ő maga nem tudott befordulni a kanyarba. Szerencsére az őrzőangyala éber volt, kihúzta a csávából, de utána már nem kockáztatott.

Főleg, hogy jó néhányan kullogtak a pályán, rá várva, hogy az ő szélárnyékában jó időeredményt érjenek el. A „nagy forgalom” miatt azonban Talmácsi sem tudta a maximumot nyújtani, és saját bevallása szerint a koncentrációja sem volt tökéletes, mert két napja valamilyen vírus bujkál benne. (Az időmérés előtt közvetlenül infúziót is kapott a mobil klinikán, hogy egy kicsit jobban érezze magát.) Isztambulban elég hideg van, ő pedig nem szeret a bőrruha alá öltözni, mert utálja, ha bármi is zavarja a motorozásban. Így viszont valószínűleg megfázott.

A lényeg persze nem ez, hanem, hogy az első sorból rajtol-

hat – amelyet kisajátítanak az Apriliák. Mattia Pasini sorozatban második pole pozícióját szerezte meg, más kérdés, hogy legutóbb Jerezben ez nem hozott szerencsét neki. Sőt az idén eddig egyáltalán nem volt Fortuna kegyeltje: mindkétszer pont nélkül zárta a viadalt (először technikai hiba, másodszor ütközés miatt). Mögötte Talmácsi csapattársa, Hector Faubel végzett, a harmadik rajtkockából pedig az utóbbi napokban nagyon feljavuló Simone Corsi indulhat.

A két szabadkártyás versenyzőnk közül Győrfi Alennek viszontagságos körülmények között ugyan, de sikerült kvalifikálnia magát élete első vb-futamára. A motorja leállt az időmérő edzés ötödik körében, még szerencse, hogy a boxutcához közel, mert így meg tudták javítani. „Csak az járt a fejemben, annyi időm legyen még, hogy mehessek egy kört. Egyetlen körért könyörögtem” – vallotta be utóbb a 17 éves versenyző, aki mindent egy lapra tett fel, és végül kvalifikálta magát a versenyre.

Kovács Nikolettnek, a mezőny egyetlen hölgy versenyzőjének ez nem sikerült. Érthetően csalódott volt, bár a motorja technikai adottságait ismerve, és figyelembe véve, hogy életében most látta először a török pályát, nemigen lehetett csodát várni. A hozzáállása azonban példaértékű, arról nem is beszélve, hogy nőként mekkora feltűnést keltett a boxutcában. Még a hétszeres világbajnok Valentino Rossi is szóba elegyedett vele, azt mondta neki: „Ajánlom, hogy próbáld meg még egyszer!”

Nos, ez nem egyedül rajta múlik…

Legfrissebb hírek

A Real Madrid szerződtette az Inter vb-kiesőjét

Spanyol labdarúgás
9 perce

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
17 perce

Zidane gólja nyugdíjba küldte Figót; mekkorát húzott Van Gaal! – vb-videók

Minden más foci
24 perce

„Mintha elütöttem volna egy fekete macskát” – Verstappen hallani sem akar a bajnokságról

F1
36 perce

Videó: az 1998-as vb-nyolcaddöntőben is 1–0-ra nyert Franciaország Paraguay ellen – akkor még aranygóllal

Foci vb 2026
39 perce

Piros Zsombor nyerte a brassói tenisztornát

Tenisz
45 perce

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjegyét július 5-én

Foci vb 2026
57 perce

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik