A csodás gólok meccse volt

CS. P.CS. P.
2007.04.26. 23:27
Címkék

Ilyen egy igazi edző: Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere a Milan elleni Bajnokok Ligája elődöntőn szinte együtt rezdült játékosaival, a lefújás után pedig nem tagadta, rendkívül élvezte futballistái teljesítményét.

A keddi győzelem után lehet azt mondani, hogy a Manchester United közelebb került a továbbjutáshoz?

A Milan elleni siker óriási lehetőség számunkra, hiszen így mi várjuk kedvezőbb helyzetből a visszavágót, és ezt az olaszok is pontosan tudják – mondta Sir Alex Ferguson a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, de mi vagyunk előnyben, és ez roppant fontos.

Mi volt a döntő tényező együttese feltámadásában?

Abban látom csapatunk erejét, hogy bár két óriási hibát is elkövettünk kapott góljainknál, mégis talpra tudtunk állni. Az első három találat furcsa körülmények között született: előbb egy öngól, majd két nagy védelemi kihagyás. Nem álltunk le, játszottunk tovább a magunk stílusában, és a második félidőt már egyértelműen uraltuk.

Gondolta volna a kilencvenedik percben, hogy nem kettő kettő lesz a vége?

A hosszabbításban szerzett győztes gólhoz az egyenlítés adta a lendületet. Wayne Rooney első gólja egyébként lenyűgöző volt, különösen Paul Scholes azt megelőző átadása tetszett. A második gól értékét növeli, hogy a ráadás feszült pillanataiban a csatár képes volt ilyen higgadt, ugyanakkor gyors és helyes megoldást választani.

Össze tudná vetni a jelenlegi Manchester Unitedet a két évvel ezelőttivel, amelyet a BL-nyolcaddöntőben búcsúztatott a Milan?

A hasonlóság annyi, mint a nappal és az éjszaka között.

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
32 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
47 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája