Kétszer nyert a ZTE

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.04.29. 00:00
Címkék
Óriási csatában, hosszabbítást követően nyert, s ezzel elvette a pécsiek pályaelőnyét a zalaegerszegi együttes.

„Itthon vagyunk, itthon vagyunk” – skandálta a mintegy 250 tagú zalai tábor a mérkőzés előtt, tegyük hozzá, teljes joggal, hiszen a kedvenceiket Baranyába is elkísérő drukkerek hangerőben, buzdításban felülmúlták a pécsi közönséget.

Kapkodva, idegesen kezdett a mecsekaljai gárda, a hazai játékosok közül egyedül Bojan Lapov célzott pontosan, a veterán centernek azonban nem akadtak társai a pontgyűjtésben. A negyed végén hétpontos előnyt szerzett a középtávolról és távolról egyaránt eredményes ZTE, a 10. percben előbb Vladimir Miskovics, majd Gáspár Dávid köszönt be a hárompontos vonalon túlról (14–21).

A második negyedben sem találta a játék ritmusát Völgyi Péter együttese, aki játékosai tanácstalanságát látva a 14. percben, 18–30-as állásnál időt kért. A fejmosás láthatóan nem használt Simon Balázséknak, hiszen a két csapat közti különbség a nagyszünetig tovább nőtt.

A térfélcsere után védekezésben és támadásban egyaránt jóval összeszedettebben játszott a PVSK. Simon Balázs triplájával a 26. percben négy pontra csökkent a különbség, Dragan Alekszics betörése után pedig már csak két egységgel járt előrébb a ZTE. A negyed végén azonban ismét újítani tudtak a látogatók, Wayne Powell hibátlan tempójának köszönhetően a Lazicscsapat megnyugtató előnnyel várta a záró felvonást. Négy és fél perccel a lefújás előtt már úgy tűnt, hogy eldől a csata, hiszen Simon László faulttal együtt dobott egy hármast, majd a büntetőt is értékesítette (55–70). A Pécs azonban nem hagyta anynyiban, fantasztikus hajrával felzárkózott, Wittmann Krisztián találatával pedig az utolsó pillanatban hosszabbításra mentette a meccset.

Bár a túlórában a lélektani előny a hazaiaknál volt, a kritikus pillanatokban a szenzációsan játszó Rashad Bell kétszer, Kováts Viktor pedig egyszer talált be távolról, így drámai csatában győzött a ZTE a párharc első felvonásában.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája