Nem voltak egységesek

RÓNAI GÁBORRÓNAI GÁBOR
2007.05.07. 22:41
Címkék

A férfi kosárlabda-bajnokság idei legnagyobb szenzációja az, hogy vasárnap Szombathelyen kiesett a címvédő Atomerőmű – már a negyeddöntőben. A Falco 3–1-es összesítéssel lépett túl az ASE együttesén. Tény, sok sérülés hátráltatta a szakmai munkát, ráadásul a balul sikerült rajt itthon és a nemzetközi porondon egyaránt megadta a rossz alaphangot, mégis mindenki többet várt Zsoldos András gárdájától. Azt, hogy maga a mester is, az jelzi, hogy az edző – négy évet töltött el Pakson, ezalatt kétszer bajnokságot, egyszer Magyar Kupát nyert együttésével – benyújtotta a lemondását a kiesés után. Azt hiszem, ez volt a legjobb megoldás a részemről – mondta érdeklődésünkre a tréner. – Szereplésünk nagy csalódás, ilyenkor az edző levonja magában a konzekvenciákat. Lehetne boncolgatni a kiesés okait, kereshetnék kibúvókat, de nem teszem. A paksi vezetők mindig korrektek voltak velem, azt hiszem, úgy van rendjén, hogy távozzam.

Mi volt a korai búcsú oka?

Azzal, hogy az egész évadban voltak gondjaink, mindenki tisztában van, de a legutóbbi Falco-meccsre csúcsosodott ki minden. Jure Balazic és Scott Stewart sérülése miatt nem volt teljes értékű játékos, míg Mark Walters a legfontosabb időszak közepén hagyott itt minket. A csapat nem volt olyan egységes, mint korábban, akadtak belső ellentétek is.

A pályaelőnyt gyorsan eljátszotta az együttes. Ez mennyit számított?

Nagyon sokat, mert ha a két itthoni találkozónk közül csak az egyiket megnyerjük, most nem lenne miről beszélni. Kétségtelen azonban, hogy csak az egyik meccsen játszottunk jól, nem érdemeltünk győzelmet. Ugyanakkor még így is a kezünkben volt a továbbjutás, de mint mondtam, semmi sem sikerült. Untathatnám a statisztikákkal, de nincs értelme. Egy dolog számít: a Falco továbbjutott, mi pedig kiestünk. Ezen nincs mit magyarázni.

Hogyan tovább?

Szeretnék kicsit pihenni, feltöltődni, aztán meglátjuk. Jól éreztem magam Pakson, az is előfordulhat, hogy egyszer még visszatérek…

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
39 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
42 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
47 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája