Aggódik a szövetség

O. Z.O. Z.
2007.05.09. 23:36
Címkék

Noha a Debrecen 2005 decemberében elnyerte a 2007es rövid pályás Eb rendezési jogát, a mai napig nem köttetett szerződés a város és az Európai Úszóliga (LEN) között. A Magyar Úszószövetség – mint társrendező– szerdai elnökségi ülése utáb levélben sürgette a megállapodás mielőbbi aláírását, ugyanis május 25–26-án a LEN döntéshozatali testülete – amelynek Gyárfás Tamás, a honi szövetség elnöke is tagja – ülést tart. Az egyik vezető téma az év végi Eb lesz. A késlekedéssel kapcsolatban Orendi Mihály, a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy a szerződés részleteit már kidolgozták, csupán néhány kérdésben kell egyezségre jutnia Kósa Lajos polgármesternek és Gyárfás Tamásnak. Információink szerint ugyanakkor a szövetség elkészítette a vészforgatókönyvet: ha Debrecen visszalép, vagy elveszik tőle a rendezés jogát, Papp László Budapest Sportaréna lehet a beugró, ahol ideiglenes medencét állítanának fel. Erre azonban nem kerül sor, ha a jövő keddre tervezett egyeztetésen a felek ellenjegyzik a megállapodást. Noha akadnak vélemények, amelyek szerint Debrecen szándékosan halogat, ezt Orendi cáfolta.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik