Elmaradt a meglepetés

O. Z.O. Z.
2007.05.13. 22:18
Címkék

Már a parkolóból hallatszott, ahogy zeng a sportcsarnok Kazincbarcikán, ahol a szabadfogású országos bajnokságot rendezték meg. A hangulatfelelős egy kötöttfogású birkózó volt, Deák Bárdos Mihály, aki öblös hangjával a lelátóról biztatta vasasos klubtársait. A délutáni döntőkre aztán elcsendesült a publikum, no nem a lélegzetüket fojtották vissza a nézők, csupán arról volt szó, hogy a hét súlycsoport közül hatban előre oda lehetett volna adni az aranyérmet. A válogatott gerincét adó ötös, azaz Wöller Gergő (66 kg), Hatos Gábor (74 kg), Ritter Árpád (84 kg), Kiss Gergő (96 kg) és Aubéli Ottó (120 kg) könnyedén lett első, csakúgy, mint a második bajnoki címét ünneplő, még juniorkorú Tőzsér Sándor (60 kg). A nap meccsét Ritter vívta az elődöntőben Kiss Gergő bátyjával, Tamással, aki kemény ellenfélnek bizonyult, végül az Európa-bajnok Ritter szorgos munkával összegyűjtötte a győzelemhez szükséges pontokat. Ezzel megszerezte tizedik bajnoki címét, és továbbra is veretlen a honi bajnokságban. Az ujjsérüléséből lassacskán felépülő (a múlt héten kezdte újra a birkózóedzéseket), Deák Bárdos pedig elégedett lehetett, mert a pontversenyt a Vasas nyerte meg.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
4 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
5 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
5 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
5 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik