Massa, Hamilton: le a kalappal (1.)

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.05.14. 17:59
Címkék
Felipe Massa egymás után másodszor diadalmaskodott az első rajtkockáról indulva, és gyenge szezonkezdése után már csak három pontra van az éllovastól. Aki nem más, mint az eddigi négy versenyén dobogóra álló Lewis Hamilton.

Felipe Massa és Lewis Hamilton között rendkívül jó baráti kapcsolat alakult ki az elmúlt hónapokban. Ennek több oka is van: egyrészt az idény előtt mindketten nagyobb nevű csapattársuk árnyékában voltak, másfelől az utóbbi időben nekik van inkább okuk örömre, és nem a Kimi Räikkönen, Fernando Alonso párosnak. Egy hónappal ezelőtt Massa nyert Bahreinben, míg a második helyen célba érő Hamilton feljött a vb-pontverseny első helyére, ahol Räikkönennel és Alonsóval állt holtversenyben. Most Barcelonában ismét Massa diadalmaskodott, ismét Hamilton előtt, a brit pedig a nyolc pontjával maga mögött hagyta a két nagyágyút az öszszetettben. Harminc pontjával egymaga áll az élen, és bár a korábbi elsőségét sokan nem tekintették hivatalosnak (Hamiltonnal szemben Alonsónak és Räikkönennek is van győzelme, a végelszámolásnál pedig pontegyenlőség esetén a több diadal a mérvadó), már senki sem vitathatja, hogy Bruce McLaren, Hamilton csapatának alapítója óta ő a legfiatalabb, aki élen áll a világbajnokságban. Amióta Hamilton Malajziában túljárt Massa eszén (a brazil megpróbálta megelőzni, de a brit manővere után kisodródott a pályáról), folyamatosan ugratja egymást a két versenyző, a barcelonai futam után is többet beszélgettek egymással, mint mondjuk Alonsóval. A spanyol világbajnok rettenetesen csalódott, hiszen két év után először nem vb-éllovasként távozik hazája nagydíjáról, és a dobogós helyezését is csak annak köszönheti, hogy Räikkönen a verseny kilencedik körében műszaki hiba miatt kiállni kényszerült előle. A rajtnál a győzelemre tört, akárcsak Malajziában, megpróbálta megelőzni Massát, aki most erőszakosabb volt, mint Sepangban, visszatámadott, és a spanyolnak át kellett hajtania a kavicságyon. Massa határozott védekezését a Ferrari garázsában ácsorgó Michael Schumacher is megtapsolta, hiszen tudni lehetett, hogy ezen a ponton el is dőlt a verseny. A brazil mindenkinél gyorsabb volt, egyetlen hibát sem követett el, ennek köszönhetően már 27 pontja van, és a harmadik helyen áll a vb-pontversenyben. A vb-címért csatázó nagy négyesből az idén elsőként Räikkönen adott fel versenyt (a hivatalos indoklás szerint elektronikai hiba miatt állt meg a Ferrarija), és vissza is zuhant a negyedik helyre. A verseny végét meg sem várta, mire Massát leintették, már a magánrepülőjén ment hazafelé.

Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
36 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
52 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik