Bárdosi higgadtan készül

O. Z.O. Z.
2007.05.18. 23:45
Címkék

Szombaton Miskolcon rendezik a kötöttfogásúak országos bajnokságát – két súlycsoportban is érdekes csaták várhatóak. A 84 kilósok között Bárdosi Sándor és a fiatal Fodor Zoltán összecsapása lesz csemege. Az olimpiai ezüstérmes Bárdosit Fodor legyűrte az Európa-bajnoki válogatón, így ő indulhatott Szófiában, ahol azonban csak 16. lett. Az ob lesz az első jelentős állomása a szeptemberi bakui vb-re való felkészülésnek, így Bárdosi mindenképpen győzni szeretne. „Elég sokat edzettem mostanában, a súlyomból is lefaragtam, mert korábban 96 kilogramm körül voltam – mondta Bárdosi. – Sajnos néhány apró sérülés hátráltatott, de nem árulom el, hol fáj, nem adom meg ezt az előnyt az ellenfeleknek. Remélem, a meccs a birkózásról szól majd, akkor nem lesz gond.” Korábban többször előfordult, hogy Bárdosi kiborult egy-egy meccs után, mert nem igazán kedveli az új szabályokat. A győzelem azonban ezúttal kiemelten fontos, ezért is igéri a váci birkózó, hogy „nem bosszantja fel magát semmin.” Érdekes összecsapás várható a 96 kilósok között is, ahol a vb-ezüstérmes Virág Lajos (2005) az újdonsült Eb-bronzérmes Kis Balázs és a junior Eb és vb-győztes Németh Iván küzd a bajnoki aranyért.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
4 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik