Rend és fegyelem

V. G.V. G.
2007.05.18. 23:45
Címkék

Alighanem minden eldőlt: az idén a VfB Stuttgart lesz a német bajnok.

A sváboknak szombaton a Cottbus ellen elegendő egy döntetlen is fennállásuk ötödik bajnoki címéhez akkor, ha a Schalke nem győz háromnál több góllal a Bielefeld ellen.

Armin Veh, a gárda edzője nem hagyja, hogy labdarúgói már most az ünnepléssel foglalkozzanak („…a kupadöntővel együtt még két fontos mérkőzésünk van hátra. Ha mindegyiken túl vagyunk, azt csinálnak, amit akarnak.”). A múlt héten, amikor a 12. forduló után újból élre állt a gárda, az öltözőben pezsgő helyett paradicsomos tészta került elő a hűtőből, a Bochumból hazafelé vezető úton pedig nem éjszakai mulató felé vette az irányt a csapat busza, hanem egy gyorsétteremnél állt meg, hogy a labdarúgók kólával és sült krumplival csillapítsák éhségüket.

A visszafogottság érthető. Hosszú idő után nem a Schalke, Werder páros szélárnyékában eveznek a stuttgartiak, az előzés pedig hirtelenjében megnövelte a csapatra nehezedő nyomást. Armin Veh tudja, ha kikapnak a Cottbustól, az egész ország a VfB-n röhög majd, ezért aztán szerdán megtiltotta játékosainak, hogy az esélyekről nyilatkozzanak, az edzéseket pedig zárt kapuk mögött tartja – pusztán önvédelemből.

No igen, talán ez az esztendő legszebb hete a stuttgartiak számára, egyben a legszörnyűbb is. Mert mindenki tisztában van azzal, hogy a címet már nem veheti el tőlük senki – csakis saját maguk veszíthetik el. És ez a tudat valóban ijesztő.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
12 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
24 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
40 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája