Virág dobott, Bárdosi ütött

O. Z.O. Z.
Vágólapra másolva!
2007.05.20. 00:38
Címkék

A szervezők már szombat reggel megalapozták a hangulatot Miskolcon, a kötöttfogású birkózók országos bajnokságán. A szőnyegre először kecses mazsorettek masíroztak, majd vérpezsdítő hastáncbemutató következett. Az ünnepélyes megnyitó után aztán jöttek a főszereplők. A legnagyobb izgalmakat a 96 kilós súlycsoportban lehetett várni, ahol a 2005-ös vb-n ezüstérmes Virág Lajos, az őt az idén már egyszer legyőző Ebbronzérmes Kiss Balázs és a junior Európa- és világbajnok Németh Iván is esélyes volt a győzelemre. A sorsolás Kissnek kedvezett, számára egyenes út vezetett a döntőig, míg Virágnak Némethtel kellett küzdenie. Az első menetben Virág eldobta ellenfelét, s a folytatásban szikrázó összefejeléssel is tarkított küzdelmet láthatott a közönség, ám pontot érő akciót nem, így jöhetett az álomdöntő. Ott az első menetben a parterhelyzet Virágnak kedvezett, és az utolsó pillanatban megindított Kiss-akcióból a Vasas versenyzője szerzett pontokat. A folytatásban Kiss faltörő kosként ment előre, és Virág ismét ügyesen megkontrázta az akcióját, ezzel negyedik bajnoki címét szerezte, jelezve, hogy még mindig nem szabad őt leírni. A remek meccs után nem tartott sokáig a jókedv, jött 84 kilóban Bárdosi Sándor és Fodor Zoltán döntője. Bárdosi már az elődöntő után is puffogott a szerinte a védekezést segítő szabályok ellen, a döntőben pedig – ismét – elszakadt nála a cérna. Akciót egyik fél sem mutatott be, és a korongfeldobás mindkétszer Fodornak kedvezett, aki ezzel ismét legyőzte a 2000-es olimpia ezüstérmesét.

Bárdosi a végső sípszó után dühében pofon vágta ellenfelét, majd szinte mindenkivel perlekedni kezdett a csarnokban. Bárdosit azonnal megfosztották ezüstérmétől, s újabb fegyelmi tárgyalás vár rá, ami annak tükrében, hogy februárban egy év felfüggesztett eltiltást kapott, nem sok jóval kecsegtet.

Legfrissebb hírek

Fölényes Volán-siker született az osztrák hokiliga magyar rangadóján

Jégkorong
9 perce

Négy gólt rúgott a Nyírbátor a Kecskemétnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 perce

Erste Liga: a DVTK idegenben, a DEAC hazai pályán nyert

Jégkorong
37 perce

Három magyar érem a zágrábi cselgáncs Grand Prix első napján

Egyéb egyéni
56 perce

A Honvéd parázs meccsen győzte le a Dunaszerdahelyt

Minden más foci
1 órája

Női labdarúgás: megvan a magyar válogatott vb-selejtezős programja

Magyar válogatott
1 órája

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
1 órája

A Málta elleni történelmi vereséggel szállt el Finnország utolsó esélye a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik