Érthetetlen „odaszúrás”

O. Z.O. Z.
2007.05.23. 16:35
Címkék

Hétfői számunkban Bárdosi Sándor „odaszúrt” klubjának, a Gumi Profi-Váci Forma SE-nek, szerinte ugyanis fizetéséből (amely a szövetségtől és egyéb sportszervezetektől kapott támogatástól független) legfeljebb a rezsire futotta. Csókás Tamás, a klub elnöke úgy véli, a nyilatkozat rossz színben tünteti fel az egyesületet, amely 2004-ben fogadta be Bárdosit és edzőjét. „Sándor minden hónapban az átlagkeresetnek megfelelő, tisztességes fizetést kapott – mondta Csókás –, amely után a közterheket is álltuk. Emellett eredményei alapján százezertől nyolcszázezer forintig terjedő prémium illette meg, ha bajnoki címet nyert, illetve ha világversenyen az első ötben végzett. A klub minden alkalommal idejében teljesítette a szerződésben vállaltakat, sőt a főtámogató Sándor hobbijához, a terepjárózáshoz is hozzájárult.” Bárdosi fizetését egy alkalommal kurtították meg, amikor nem állt rajhoz a szabadfogású ob-n, mert állítása szerint elaludt. Bárdosinak a váciakat befeketítő nyilatkozatai azért is érthetetlenek, mert a klubot az ott birkózók szerint családias légkör és a teljes korrektség jellemzi. „Nekem már abba kellett volna hagynom a birkózást, ha Csókás Tamás nem segít – mondta Aubéli Ottó –, pedig a gyermekeire is költhetné a pénzt, amelyből a fizetésünket állja.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
4 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik