Bárdosi és az óriások

O. Z.O. Z.
2007.06.14. 23:31
Címkék

Az egyik legősibb sportág európai élmezőnye verseng péntektől vasárnapig a 13. szumó Európa-bajnokság érmeiért. Noha nem várható a japán profi jokozunák (nagy bajnok) és ózekik (akik között európai is akad) kultikus összecsapásainak hangulata, az amatőr szumó kontinentális seregszemléje is megannyi érdekes, parázs összecsapást tartogat a Nemzeti Sportcsarnokban. Noha a magyar az egyik legfiatalabb sportági tömörülés, immáron harmadszor rendezhet Eb-t (2004, 2005, 2007). Mindkét hazai szervezésű kontinensversenynek volt magyar győztese, 2004-ben Kálló György, 2005-ben a birkózó olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor győzött. Rajtuk kívül most a vb-ezüstérmes Líbor Dezső és Kismóni János is az éremesélyesek közé tartozik. A birkózással felhagyó Bárdosi az aranyéremért száll harcba, ám mint elmondta, a küzdelem jellegéből adódóan már egy apró hiba is könnyen a verseny végét jelentheti, így nehéz jósolni. Kifejezetten látványos attrakció lehet, ha a 84 kilós Bárdosi úgy dönt, hogy harcba száll az óriások ellen a nyílt kategóriában.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
4 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
4 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik