Hollandia – grundfoci

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.06.15. 23:46
Címkék

Edzők, felkészültetek 2015-re? A Hollandiában zajló U21-es Európa-bajnokság mellett rendezett szakmai konferencia mottója volt ez a kérdés – és ezen felvetés természetesen érinti a magyar szakembereket is. A kontinenstorna első felvonásain az MLSZ kiküldöttjeként az edzőképző központ vezetője, Bicskei Bertalan és a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője, Róth Antal is jelen volt, és – amint arról már beszámoltunk – a Hollandiában élő magyar szakember, Popovics Sándor segítségével meghívták Budapestre Guus Hiddinket, hogy az év végén, vagy a jövő év elején tartson előadást. Az elismert szakember minden bizonnyal kitér majd arra is, miért lesz fontos az a bizonyos 2015-ös dátum, azonban Bicskei Bertalan beszámolója alapján már sejthető, mire céloztak a hollandok szlogenjükkel.

„Az U21-es Eb mellett rendezett konferencia rengeteg tanulsággal szolgált – mondta el lapunknak a mesteredző. – Láttunk utánpótlásedzés-bemutatókat, amelyek roppant tanulságosak voltak. A módszer szerint a gyerekek – mintha csak a grundon lennének – szabadon játszanak, azaz a hollandok nem a szigorú, zárt rendszerű futballt erőltetik, ami az utóbbi évek során éppenséggel nálunk meghonosodott. A hat-tízéves holland gyerekeket a játékosabb futballra nevelik, hogy majdan, kétezer-tizenötben a profi keretek közelébe kerülő ifjú futballisták már a technikásabb stílust képviseljék. Erre érdemes figyelni nekünk is, sőt erre reagálni kell, és talán sohasem volt annyira aktuális, amit a jelenkori edzőképzés képvisel: vissza kell hozni a technikás, magyaros stílust, és ennek szellemében kell oktatni a jövő játékosgenerációját. Másfajta előrejelzése is volt a hollandiai konferenciának, és ezzel lesz nehezebb lépést tartani: a profi futballban még nagyobb lesz a pénz uralma. Persze ha a gyerekek játékában meghatározó lesz az ösztönösség, akkor a helyzetünk cseppet sem reménytelen, hiszen Magyarországon még mindig rengeteg a tehetség, csak jól kell foglalkozni velük... Legalább olyan jól, ahogyan azt a hollandok is teszik.”

A hollandiai U21-es Európabajnokságon a magyar edzők megfigyelőként vettek, s vesznek részt, míg Szabó Zsolt játékvezetőként érdekelt. A tornán egyébként eddig két kört játszottak a csapatok, s meglepetés a szerbek eddigi jó szereplése.

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
45 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája