A címvédő uralta a káoszt (1.)

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.07.22. 23:55
Címkék
A verseny elején és végén eleredő zápor miatt kaotikusan alakult az Európai Nagydíj, amelyet egy ideig le is kellett állítani. A futamot végül a Felipe Massát öt körrel a vége előtt megelőző Fernando Alonso nyerte meg, így két pontra megközelítette a rendkívül balszerencsés Lewis Hamiltont.

Fernando Alonso százszázalékosan kihasználta, hogy Lewis Hamilton életében először nem szerzett pontot Formula–1-es versenyen, győzelmével 12-ről két pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben. Így a Hungaroringen – amely vonalvezetése miatt előreláthatóldag a McLaren kedvez majd – át is veheti a vezető helyet újonc csapattársától. A Nürburgringen a verseny derekán még nem is gondolta volna, hogy esélye lehet nyerni, hiszen Felipe Massa magabiztosan vezetett, Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen, szorosan a címvédő mögött száguldott. A finn kiesése után már el is könyvelte magában a második pozíciót, amikor nyolc körrel a leintés előtt eleredt az eső. A tavalyi Magyar Nagydíjon láthattuk, hogy Alonso vizes pályán szenzációs, ezúttal is villámgyorsan Massa mögött termett, és három kör elég is volt neki ahhoz, hogy megelőzze. A brazil nehezen adta meg magát, össze is ért a két autó, de a már a Spanyol Nagydíj rajtjánál is összecsapó páros küzdelméből ezúttal ő jött ki vesztesen. Alonsót a célig az eső elállta után sem volt esélye utolérni, be kellett érnie a második hellyel. A legutóbbi három futamból másodszor csúszott ki Massa kezéből a győzelem a verseny utolsó harmadában, Magny-Cours-ban Räikkönen verte meg a boxkiállások során. Csalódottságát csak fokozta, amikor Alonso az eredményhirdetés előtt a fejéhez vágta, hogy azért ment neki, mert ki akarta lökni. Ezt Massa kikérte magának, kisebb vita támadt a két versenyző között, félő volt, hogy egymásnak esnek, de végül lehiggadtak. Massa így is megelőzte a pontversenyben csapattársát, a Nürburgringen elképesztő pechszériát elszenvedő Kimi Räikkönent (lásd összeállításunkat jobbra), és már csak 11 pont a hátránya Hamiltonnal szemben. Amikor még mindkét Ferrari versenyben volt, Alonso hat pontra számíthatott, de végül tíz lett belőle. Úgy jöhet a Hungaroringre, élete első


folytatás...
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
21 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
24 perce

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
38 perce

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
46 perce

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kanada a rendes játékidő ráadásában betalált, és kiejtette Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Rajongás – Morvai Katalin publicisztikája

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik