Kirúgás helyett nagy büntetés

V. G.V. G.
2007.08.07. 23:14
Címkék

Ahogy az várható volt, az FC Sopron vezetői nem mentek el szó nélkül a labdarúgók szombati Vasas elleni 2–0-s vereséggel végződő mérkőzésen nyújtott kiábrándító teljesítménye mellett. Mint megírtuk, a csapat edzője, Détári Lajos hétfőre találkozót kért a klub vezetőségétől, javasolva néhány játékos szerződésének felbontását. „Tartalmas megbeszélésen vagyunk túl – mondta Détári Lajos. – Házon belül sikerült rendeznünk a problémákat. Neveket nem árulok el, csak annyit, hogy a bűnösök megkapták a megérdemelt büntetésüket. Most már nyugodtan dolgozhatunk tovább, azt azonban elárulhatom, hogy lesznek még fejlemények…” Sopronban a tulajdonos, Vízer László Máriusz az edzőkkel szemben a legkevésbé türelmes, azonban Détári Lajos nyugodt lehet, ő tovább dolgozhat, mi több, a fegyelmezés tekintetében a szakember szabad kezet kapott. „Szó sincs edzőváltásról – mondta Ambrus András, a klub alelnöke. – A vezetőség bizalma töretlen Détári Lajos iránt. A játékosok is nagyon kedvelik, tisztelik az edzőjüket, és mindannyian bocsánatot kértek tőle szombati, roppant gyenge teljesítményük miatt. Mi, vezetők pedig továbbra is mindenben mögötte állunk.”

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
36 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
54 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
59 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája