Van mit törleszteni a csúfos kiesés miatt

S. G.S. G.
2007.08.09. 00:46
Címkék

A harminckét esztendős Bükszegi Zoltánnal erősített az angyalföldi gárda. A korábban a BVSC-ben, a Ferencvárosban, az MTK-ban, a Vasasban, a Dunaújvárosban, Újpesten, valamint a Nea Szalaminában szereplő támadó egy éves szerződést kötött a piros-kék klubbal, s mivel legutóbbi csapatától, a szintén ciprusi Alki Larnacától megjött a játék engedélye, szombaton pályára léphet Székesfehérvárott.

Nem marasztalták Cipruson?

A családommal úgy terveztük, hogy még egy évig kint maradunk, de sajnos nem tartottak igényt a szolgálataimra – közölte Bükszegi Zoltán. – Végig abban a hitben voltam, hogy nem kell klubot váltanom, ám az Alki vezetői a bajnokság végén elköszöntek tőlem. Hazajöttem, és örömmel fogadtam a Vasas ajánlatát. Bevallom, van mit törlesztenem az együttes drukkereinek, hiszen magam is tagja voltam a 2002-ben búcsúzó csapatnak. Az is igaz ugyan akkor, hogy csak fél évet szerepeltem Angyalföldön, s elképesztő játékvezetői ítéletek is belejátszottak a kiesésünkbe.

Néhány napja gyakorol a Fáy utcában, s túl van egy edzőmeccsen. Mire lehet képes a Vasas?

Sok tehetséges fiatal van a keretben, kiegészítve néhány rutinos játékossal. Azt gondolom, a magyar bajnokságban senkitől sem kell megijedni, bárkit megverhetünk. A realitás azt mondatja velem, hogy a negyedik és nyolcadik hely között végezhetünk, ám én csapattársaimmal együtt szeretnék dobogóra kerülni.

Meg jött a játékengedélye, így játszhat Fehérvárott.

Nagyon várom a szombati meccset, jóllehet kemény találkozó vár ránk. A Vidi gyenge szereplése ellenére is remek gárda, ellenünk akar bizonyítani, de legyőzhetjük. Én a húszas számú mezben játszom, Kenesei Krisztián trikóját kaptam meg, s megpróbálom gólokkal feledtetni őt.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
12 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
15 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
22 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
23 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
34 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája