Gyorsan szétrúgták Miroslav Klose lábát

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.08.18. 23:51
Címkék
Aki azt gondolta, hogy a tartalékos Werder Bremen útját állhatja a bajor hengernek, annak csalódnia kellett. A Bayern München ugyanis idegenben játszva 4–0-ra kiütötte a brémai házigazdákat, akik csak azzal vigasztalódhatnak, hogy korábbi kedvencük, Miroslav Klose legalább nem ellenük szerezte meg századik bajnoki találatát.

Úgy tudni, a brémai szurkolók lelkük mélyén nem pusztán ellenszenvet, hanem gyűlöletet is éreznek a Bayern iránt. A müncheni vezetők többször törtek borsot a zöld-fehérek orra alá azzal, hogy magukhoz édesgették azok kedvenc játékosait. A nyolcvanas évek elején Jürgen Röber, tíz évvel később Andreas Herzog, illetve Mario Basler – az ezredforduló után pedig Claudio Pizarro és Valérien Ismael lett a szurkolók szerint áruló.

És hogy a szombati Werder–Bayern összecsapásnak is legyen pikantériája: nyáron a vb-gólkirály Miroslav Klose engedett a csábításnak – nem ám akármilyen huzavona után.

A kezdés az aggodalmak ellenére ünnepélyesre sikeredett, hiszen a Werder elöljárói hivatalosan is elköszöntek korábbi, éppen századik bajnoki találatára készülő játékosuktól. Klaus Allofs sportigazgató Jürgen Born gazdasági vezető társaságában egy csokor virágot, és egy Brémában eltöltött időkre emlékeztető fotómontázst nyújtott át Miroslav Klosénak.

Hanem amit a szurkolóktól kapott a csatár… Igaz, a válogatott szidalmak elmaradtak, de hangos füttykoncert így is volt jócskán. És mielőtt még azt gondolta volna a támadó, hogy a pályán már nem eshet bántódása – csalódnia kellett. Korábbi csapattársa, a brazil válogatott Naldo ugyanis már a rangadónak beharangozott találkozó második percében úgy felrúgta, hogy azonnal villant a sárga lap (többek szerint kiállítást ért volna a tett) – Miroslav Klose pedig fájdalmas arccal rögtön a térdéhez kapott. Így aztán nem csoda, hogy ez volt az egyetlen jelentős esemény, amelyet a csatárral kapcsolatban feljegyezhettünk, ugyanis a hátralévő negyvennégy percet csak félgőzzel tudta teljesíteni a játékos – türelmesen kivárva, hogy Ottmar Hitzfeld megváltásként a szünetben lecserélje… Talán jobb is, hogy így alakult, mert minden bizonnyal elszabadult volna a pokol, ha Miroslav Klose éppen korábbi csapata ellen szerzi századik bajnoki találatát.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
12 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
34 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
36 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
58 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
8 órája