Federer 50. trófeája

B. M.B. M.
2007.08.21. 12:49
Címkék

Nagy menetelés után nyerte meg Roger Federer a 2.45 millió dolláros cincinnati mesterversenyt, ezzel megszerezte pályafutása ötvenedik tornagyőzelmét.

A világelső azonban igencsak megküzdött a jubileumi sikerért: a legjobb nyolc között már a spanyol Nicolas Almagrót is három szettben búcsúztatta, az elődöntőben pedig az ausztrál Lleyton Hewitt még nagyobb csatára késztette: Federer csak a döntő szett rövidítésében tudta legyőzni az egykori ranglistavezetőt, aki épp egy héttel az US Open előtt kezdi megtalálni egykori önmagát. A fináléra aztán már a svájci is lendületbe jött, és 6:1, 6:4-re verte meg az amerikai James Blake-et.

A 26 éves Federer az ötödik legfiatalabb teniszező, aki eléri ezt a mérföldkövet: a nyílt bajnokságok korszakában csak Björn Borg, Jimmy Connors, John McEnroe és Ivan Lendl jutott el hamarabb az ötven elsőségig. Federer ráadásul sikereinek felét Grand Slam-versenyen vagy mestertornán aratta.

„A múlt heti, Novak Djokovics elleni vereség alkalmával is közel voltam a sikerhez, úgyhogy itt mindenképp nyerni akartam. Büszke vagyok rá, hogy tíz meccset végigjátszottam az elmúlt napokban, bízom abban, hogy az US Openen is jól fog menni. A jubileum nem foglalkoztat különösebben, de természetesen mindig örömteli eljutni egy ilyen mérföldkőhöz” – jelentette ki Roger Federer.

A hölgyeknél is a világelső, Justine Henin diadalmaskodott a múlt heti, torontói WTA-versenyen: a hétfőn kezdődő amerikai bajnokság legnagyobb esélyesének számító belga klasszis egyik nagy riválisát, a szerb Jelena Jankovicsot győzte le 7:6, 7:5re. Heninnek csak azért kell aggódnia, hogy miután vállsérülése miatt már a torontói finálétól is kis híján vissza kellett lépnie (a szervezők már le is kötöttek egy gálameccset a döntő helyére), az US Openszereplése is veszélybe kerülhet.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája