Játszott, gólt lőtt, de távozna

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.08.21. 12:49
Címkék

Folytatódik a hamburgi szap panopera. Szerdán a Spanyolországba vágyódó Rafael van der Vaart sérülésre hivatkozva nem szerepelt a Budapest Honvéd elleni, 0–0-val végződő UEFAkupa-selejtező mérkőzésen, majd az AS sportlap közölt olyan képet a játékosról, amelyen Valencia-mezzel a kezében pózol a fotósoknak. A szurkolók is megosztottak a középpályás megítélésében, egy részük marasztalná a hollandot, míg mások szerint nincs szükség olyan játékosra, aki elvágyódik klubjától. A középpályás szavai pedig azt sugallják, hiába akar távozni, talán mégsem kellett volna ilyen korán a felvevőgépek elé állnia.

„Elismerem, hibáztam, hogy hagytam magam rábeszélni. Jobban át kellett volna gondolnom ezt az egészet, nem akartam a szurkolókat idegesíteni, csak az érzéseimet akartam kifejezni – mondta az ominózus fotózásról, majd arra a kérdésre is válaszolt, játszik-e augusztus 30-án a Honvéd elleni visszavágón. – Remélem, akkor már nem leszek itt, de ha nem sikerül elmennem, pályára lépek.”

Nyilatkozatai ellenére Rafael van der Vaart kezdőként játszott a Leverkusen elleni bajnokin, és amellett, hogy végig veszélyesen futballozott, tizenegyesből ő szerezte meg csapata győzelmet jelentő gólját, s a Kicker sportlap a meccs legjobbjának választotta.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
4 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
7 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
34 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
41 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
46 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája