Nehezebb a vártnál

T. A.T. A.
2007.08.21. 23:51
Címkék

Valentino Rossi attól tart, időbe telik még, hogy a Yamaha és a Michelin vis szatérjen az élvonalba. A hétszeres világbajnok jelenleg második az ös sze tettben, viszont hátránya 60 pont (!) az ausztrál Casey Stonerrel szemben. Az olasz a hét végi brnói futamon csupán a hetedik helyen végzett, és ez elég pes szimistává teszi.

„Gondoltuk, hogy nehéz versenyre számíthatunk a cseh pályán, mivel a két edzésnapon nyújtott teljesítményünk nem volt túl fényes – mondta Rossi. –De ez még annál is ros szabb volt, mint amire számítottunk.”

Az olasz azt mondja, megpróbálta ő tartani a ritmust, ám a gumik mindös sze hét vagy nyolc kört bírtak a 22-ből, utána vészesen csúszkálni kezdtek. Pedig egész hétvégén lázas munka folyt a Yamaha-boxban, minden megtettek a jobb tapadás érdekében, végül mégsem sikerült elérni.

Hétfőn és kedden a csapat Brnóban tesztelt, de Rossi ehhez sem fűzött nagy reményeket.

„Az a helyzet, hogy elég ros szul állunk, nagyon sok a gondunk” – vallotta be a világbajnok, aki ajúnius végi Holland Nagydíj óta nem állt dobogóra.

Miközben az olasz eléggé vis szafogottan nyilatkozik saját esélyeiről, honfitársa, a korábbi többszörös világbajnok Giacomo Agostini másképp látja a helyzetet. Azt mondja, Rossit nem lehet leírni, mert ha a Yamaha csak egy kicsit is előrébb lép a fejlesztésekben, az olasz újra versenyeket fog nyerni.

Legfrissebb hírek

Rayan a japánokról: Nem tudom, ki a legjobb játékosuk, meg kellene néznem a videókat

Foci vb 2026
15 perce

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
38 perce

Ezért tarthatnak Japánban a 11-es rúgásoktól – videó

Foci vb 2026
39 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: Jesse Marsch hollywoodi filmekbe illő beszédet mondott Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
1 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
1 órája

Zico a brazilok kiesése esetén sem lenne szomorú

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik