Rászolgáltak a rajongásra (2)

Folytatás a 2. oldalról

vissza akartam passzolni, ami kor elcsíptem Fabio Cannavaro elől, de megláttam, hogy Feczesin Róbert érkezik a másik oldalon. Vártam egy ütemet, valóban ránéztem Gianluigi Buffonra, de ez elterelő hadművelet volt, és középre paszszoltam a labdát.

Kilenc hónap alatt megjártuk a poklot és a menynyet is: kikaptunk Máltán, most viszont nyertünk a világbajnok ellen. Valóban ennyire szélsőséges a magyar válogatott?

Szerintem Máltát el kell felejteni. Bárkivel előfordulhat váratlan és csúfos kudarc. Utána született egy döntés, jöttek a fiatalok, és most ott tartunk, hogy a huszonnyolc évemmel én vagyok a válogatott legidősebb játékosa. Időre és türelemre van szükség, hogy igazi csapattá érjünk össze – bár erre vereség esetén nem szabad hivatkozni –, és ha az olaszok legyőzése után a földön tudunk maradni, akkor ez sikerül is.

Ezek szerint nincs garancia arra, hogy szeptember nyolcadikán a bosnyákok ellen a válogatott ezt az arcát mutatja majd?

Bízom benne, hogy megismételjük a mostani teljesítményt. A bosnyák válogatott nem annyira erős, mint az olasz, de az a mérkőzés sem lesz könnyű, fontos, hogy jól felkészüljünk rá. Ez a győzelem önbizalmat és hitet ad a selejtezőkre, és természetesen azon leszünk, hogy azután is ünnepeljünk. Meg kell becsülnünk ezt az eredményt, ám egyben a helyére is kell tenni, nem szabad elszállnunk tőle. Remélem, a bosnyákok ellen is sokan szurkolnak majd a lelátón, és most már mindenki azért jön ki, mert ránk kíváncsi...