Hiány és magyarázat

B. R.B. R.
2007.08.25. 01:00
Címkék

Pénz helyett ígéreteket kap a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány, amely a Gerevich-ösztöndíjjal adómentesen támogatja a legígéretesebb sportolókat és edzőiket – mondta Török Ferenc, a közalapítvány kuratóriumának elnöke. Az ösztöndíjak összege 561 millió forint, a rendelkezésre álló forrás 532 millió, 29 millió tehát hiányzik. Salga Péter elnökhelyettes a szabadidősport helyzetéről közölt adatokat. A Wesselényi alapítvány forrása 2007-ben 917.3 millió forint, ebből 227.9 millió fordítható szabadidősportra, míg az igényelt összeg csaknem 1.4 milliárd. A sportvezető számításai szerint az állam egy évben állampolgáronként csupán 98 forintot költ a testmozgásra. Elbert Gábor sportügyekért felelős szakállamtitkár Török Ferenc felvetésére így reagált: „Az eredeti megállapodás szerinti ütemezés alapján a közalapítvány az utolsó negyedévben kapja meg a még hiányzó részletet. Ami Salga Péter véleményét illeti, kérdés, ki mit tekint szabadidősportra fordított pénznek. Ebben az évben már az üdülési csekk is felhasználható erre a célra, az ágazatnak csak ebből mintegy hárommilliárd forintos pluszbevétele származik. Több programot indítottunk, például azt a sporttáborozást, amely nyolcvan kistérséget érintett, s költségvonzata tízmilliós nagyságrendű.”

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
8 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
30 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
32 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
54 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája