Szoros bemelegítés

T. A.T. A.
2007.08.25. 01:00
Címkék

A tereprali országos bajnokság idei legrangosabb viadalát tartják ezen a hét végén Jutaspuszta környékén – a Hungarian Baja pénteken a lőtéri prológgal kezdődött. A rendezők 6.5 kilométeres pályát jelöltek ki, amelyet mindenkinek kétszer kellett teljesítenie. A magyar licenccel versenyző cseh pilóta, Miroslav Zapletal kiugró eredménnyel rukkolt ki. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy vadonatúj Mitsubishi Pajero Evoja klasszisokkal jobb, mint a korábbi, másrészt annak, hogy a mögötte következő két magyar pilótának gondjai voltak. A második Jozef Sykora hátránya nem túl tetemes, a harmadik helyen végző Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak viszont már több mint fél perc a lemaradása, mert valósággal felforrt az üzemanyag az Antarájukban. Emiatt az első körben háromszor is meg kellett állnia az Opellel versenyző párosnak. A bajnoki pontversenyt vezető Kis Sándor, Czeglédi Péter duó a Nissan beállításaival küszködött: a kettős egy újfajta variációt próbált ki, ami annyira nem jött be, hogy olykor két keréken száguldott az autó, ami nem túl optimális. Kisék szombatra viszszatérnek az eredeti megoldáshoz. Amit mindenképpen meg kell említeni: a két Dakarra készülő pilóta között a 13 kilométer megtétele során mindössze egy másodperc volt a különbség, ami azt jelzi, hogy nagy csata várható közöttük szombaton és vasárnap – arról már nem is beszélve, hogy Kistől mindössze két másodperccel volt lassúbb a nyolcszoros magyar bajnok Gál István, Oroszlán Tibor páros.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája