Menetel a címvédő gárda

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2007.08.26. 00:00
Címkék

Noha az Egyesült Államok nem lépett pályára az ötkarikás játékokra az amerikai földrészről kvalifikáló Las Vegas-i torna legutóbbi játéknapján, az érdeklődés középpontjában továbbra is a Team USA áll. A csapatra eddig nem lehet panasz, hiszen hurrikánként söpörte félre első két ellenfelét, Venezuelát és a Virgin-szigeteket. A hazai sajtó azonban mégis óvatos. Elsősorban arra emlékeztetnek a szakírók, hogy már a 2004es olimpia előtt is az Egyesült Államoknak volt – elvben – a legerősebb együttese, és az aranyreményeket csak erősítette, hogy a gárda veretlenül száguldott át a selejtezősorozaton, átlagban 30.9 pontos különbséggel páholva el riválisait. Még az argentinok is kikaptak 106–73-ra. Athénban viszont a Jason Kiddet, Tracy McGradyt, Vince Cartert, Jermaine O'Nealt és Ray Allent is felvonultató alakulat kínosan elbukott, és a Team USA azóta sem tudott győzni egyetlen világversenyen sem.

Nem véletlen, hogy a korábbi, „összejövünk a strandról, aztán úgyis nyerünk” szemlélet immár a múlté: Jerry Colangelo csapatigazgató még tavaly kijelölte a válogatás alapjául szánt 24-es keretet, amelyhez az idén további nyolc kosaras csatlakozott. Ám hiába népes a társulat, különböző okok miatt most is sok a hiányzó. Holott akár Dwayne Wade, Chris Paul, Elton Brand, Shawn Marion és Paul Pierce is alkothatná a kezdőötöst, ám ők csak a távolból drukkolnak a társaknak. Az amerikai előkészületek komolyságát jelzi, hogy a szakmai stáb már a 2012-es játékokon figyelembe vehető sportolókat is tesztelte, a gyakorlómeccsekre pedig FIBA-bírókat hívott, hogy az Egyesült Államok válogatottja alkalmazkodhasson az NBA-től eltérő szabályokhoz!

Ami pedig a legutóbbi játéknapot illeti: az olimpiai bajnok Argentína magabiztosan lépett túl Puerto Ricón, elsősorban a Houstonba készülő Luis Scola (22 pont, 11 lepattanó) és torontói Carlos Delfino (15 pont) jóvoltából. A jelek szerint a cimvédőt az sem hátráltatja, hogy többi NBA-sztárja közül Manu Ginóbili, Fabricio Oberto (mindkettő San Antonio Spurs), Andrés Nocioni (Chicago Bulls) és Walter Hermann (Charlotte Bobcats) is távolmaradt a Las Vegas-i erőpróbától.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik