Ismeretlen terepen

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2007.08.31. 00:44
Címkék
Talmácsi Gábor ismeretlen terepen, a teljesen átépített misanói pályán folytatja a küzdelmet a 125 köbcentis világbajnoki címért. A hét végi verseny előtt plusz edzéslehetőséget kapnak a pilóták.

A világbajnoki pontverseny második helyén álló Talmácsi Gábor csütörtökön megismerkedett a misanói aszfaltcsíkkal. Egyelőre csak robogóval és gyalog ment körbe a vbhelyszínek közé több mint egy évtized után visszakerülő pályán, úgyhogy azt sem tudja, fekszik-e majd neki a második számú olasz ring. Azt azonban majdnem biztosra veszi, hogy az edzésen kicsik lesznek az időkülönbségek a pilóták között. Nem lepődne meg, ha tízen lennének egy másodpercen belül.

„A kanyarok hetven százaléka lassú, és a pályán egyáltalán nincs szintkülönbség. Nem tudom mihez hasonlítani, de szerintem az átlagsebesség kisebb lesz, mint a Hungaroringen. Új az aszfalt, újak a rázókövek, és több a jobbkanyar, mint a bal, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk majd túl jól használni a hátsó féket” – mondta Talmácsi.A magyar Aprilia-pilóta hozzátette, egyelőre nem tudja, men nyire gyorsan lehet majd motorozni ezen a pályán – ám ezzel valószínűleg a riválisok sincsenek másként. (Bár az olaszok azért már biztosan közelebbről is szemügyre vették a misanói ringet, úgyhogy Mattia Pasinire és Simone Corsira fokozottan figyelni kell.) Talma videóról megnézte az itteni szuperbike-viadalt, és édesapjával, valamint testvérével konzultált a körülményekről. Szerencsére a vb-sorozat szervezői is belátták: nem ártana, ha a versenyzők a lehető legjobban megismernék a pályát, amelyen a hét végén száguldanak, úgyhogy extra edzésidőt nyújtanak minden kategória számára. Apró kellemetlenség, hogy Talmának szerda este váratlanul fájni kezdett a jobb lába – a sorozat hivatalos orvosa, Costa doktor szerint valószínűleg a hos szú távú futások után egyszer begyulladt a vádlija, és most lett belőle baj. Adtak rá krémet, és a sós tengervízben is megáztatta a pilóta. Így is fáj egy kicsit, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jobb lábáról van szó, amel lyel „csak” a féket nyomja, váltani nem vált vele.

A hét végi versenyen kívül van még valami, ami mindenkit izgat a boxutcában, az átigazolási pletykák. Ahogy arról már beszámoltunk, Talmácsi csapattársa, Sergio Gadea további két évre aláírt az Aspar-istállóhoz, újdonság viszont, hogy a KTM állítólag kétmillió euróért akarja szerződtetni Alvaro Bautistát (ő a hírek szerint nem akar menni), miközben tőlük viszont Mika Kallio el akar jönni. Szóval nagy lesz a jövés-menés – legalábbis a híresztelések szerint. Hogy ez miként befolyásolja a magyar pilóta jövőjét, egyelőre nem tudni. A legüdvözítőbb persze az lenne, ha megnyerné a világbajnokságot, mert akkor automatikusan feljebb lépne Asparék 250-es csapatába. A hét végén is azért küzd, hogy ez megvalósulhasson.

Legfrissebb hírek

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
3 perce

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
21 perce

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
33 perce

Nem bírt a CFR-rel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
33 perce

A Pick Szeged félszáz gólig jutott a bajnoki idény rajtján

Kézilabda
37 perce

Európai kézilabdaligák: Kuczora Csenge négy gólja Bukarestben

Kézilabda
42 perce

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája