A rideg Bernd Schuster

CS. P.CS. P.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Bernd Schuster a spanyol sajtóban a kritikák első számú célpontjából megdicsőült trénerré váljon. A Real Madrid vezetőedzőjét a felkészülési időszak botladozásai során és a Sevillával szemben elveszített spanyol Szuperkupa-mérkőzések idején élesen bírálták az újságírók, az első két fordulóban aratott két győzelem után azonban már nagy terjedelmű interjúban beszélt a sikerek összetevőiről az As napilapnak. „Szeretem az erős kezdést, nem vagyok a fokról fokra haladás híve – mondta Bernd Schuster. – A játékosoknak is jót tesz, ha látják, érdemes hinni abban, amit csinálnak.” A rideg és szókimondó német edzőnek a bajnoki sikerek után érthetően az egekbe szökött a népszerűsége a madridi öltözőben – tudtuk meg Szalai Ádámtól, a sztárklub tartalékcsapatának magyar csatárától. „Nem barátkozik senkivel játékosai közül, még honfitársával, Christoph Metzelderrel sem – árulta el a trénerről a 19 éves futballista. – Hogy szándékosan viselkedik-e így, nem tudom, talán a tekintélyét akarja megőrizni.”

Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
31 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
46 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája