Az NS megpróbálta, de nem lehet több néző a fehérvári lelátókon

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Élénk az érdeklődés a Magyarország–Bosznia-Hercegovina mérkőzés iránt, írjuk, írják laptársaink már napok óta. Szerda estére már csak néhány száz jegy maradt, így vélhetően szombaton már ki sem nyitnak a stadion pénztárai, hiszen gyaníthatóan csütörtökön minden belépő elkel. A szövetség vezetősége már korábban úgy határozott, hogy háromezerrel több széket szereltet fel a Sóstói Stadionban, a döntés értelmében viszont a pluszhelyek által keletkező többletbevétel az FC Fehérvárt illeti majd. Az NS kérdése: mi történik, ha a 10 900 hely is kevésnek bizonyul? Lehetséges megoldásként felvetődött az állóhelyek megnyitása, azonban kiderült, hogy ennek több akadálya is van. Szekeres Tamás, az MLSZ technikai igazgatója lapunk felvetésére elmondta, kiemelt biztonsági fokozatú mérkőzésről van szó, ezért szóba sem jött az állóhelyek megnyitása. Az UEFA képviselői megkeresésünkre megerősítették, hogy az európai szövetség rendezvényein kizárólag ülőhelyeket lehet értékesíteni. A szabályzat nem rendelkezik a bírság mértékéről, mint az UEFA illetékeseitől megtudtuk, ilyen esetekben a fegyelmi és a végrehajtó bizottság indít eljárást, és a vétség mértékének megfelelő büntetést szab ki az érintett szövetségre. A bosnyákok hivatalosan még nem igényeltek jegyeket, de az MLSZ elővételi lehetőséget biztosít számukra, illetve a meccs napján a helyszínen külön kaszszát nyit a vendégszurkolóknak. Elővételben az IBUSZ irodáiban lehet megvenni a belépőket, a találkozó napján pedig 10 órakor nyit a vendégszektor bejáratánál lévő pénztár. A jegyek egységesen 2000 forintba kerülnek.

Legfrissebb hírek

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
5 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
32 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
39 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
44 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
59 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája