Jöhet az ötvenedik

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2007.09.07. 14:39
Címkék

Jan Koller, a cseh válogatott hórihorgas csatára már napokkal a San Marino elleni idegenbeli Eb-selejtező előtt a figyelem középpontjába került. A 34 esztendős futballista ezen a találkozón szerezheti meg ötvenedik gólját a nemzeti együttesben, s ezzel a cseh válogatott történetében ő lenne az első, aki a félszázas határt átlépi. Legutóbb két héttel ezelőtt, az osztrákok elleni barátságos mérkőzésen volt eredményes, abszolút cseh gólrekorder – harmincöt találattal – pedig valamivel több mint két éve lett, akkor az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn mattolta a miniállam kapusát.

„Hála istennek, mindenáron nem kell gólt szereznem, hiszen az sem lenne baj, ha valaki más lenne eredményes a csapatból – mosolygott Jan Koller a rekorddöntésre emlékeztető kérdésen. – Hogy a jubileum közeledtével esetleg másképp kellene aludnom? Szó sincs erről, nem misztifikálom túl majd az ötvenediket, hiszen valamennyi gól egyformán kedves a számomra, amit a válogatottban szereztem. Egyébként pedig az eredmény a legfontosabb, persze az is tény, hogy én minden egyes meccsen úgy lépek pályára, hogy a kapuba akarok találni.”

Amennyiben nem sikerül Jan Kollernek a gólszerzés San Marino ellen, négy nap múlva újra próbálkozhat, hiszen szerdán Írország ellen hazai környezetben lép pályára Karel Brückner együttese.

Legfrissebb hírek

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
27 perce

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
45 perce

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
58 perce

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
1 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
1 órája

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
1 órája

Borsos Benedek nyerte a ruandai ultrakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 órája

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik