Orvosok különcsatája

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.09.09. 23:06
Címkék
Nem bízik a Milan csapatorvosaiban a combsérüléssel bajlódó Ronaldo, aki gyógyulása elhúzódása miatt úgy döntött, a klub doktorai helyett a brazil válogatott szakembereitől kér segítséget. A támadó Brazíliába utazott, az olasz együttes megfigyelőt küldött utána…

Egyre idegesebb és türelmetlenebb Ronaldo, aki elhúzódó sérülése miatt úgy döntött, hogy a Milan orvosai helyett más szakemberekre bízza a gyógyítást. A 30 éves támadó – egy specialistánál tett rövid belgiumi látogatás után – Brazíliába repült, ahol hazája válogatottjának csapatorvosa vette kezelésbe.

A játékos kálváriája július 31-én kezdődött, amikor a klub szurkolói ünnepsége során fájdalmat érzett a lábában. Másnap az orvosok combhajlítóizom-húzódást állapítottak meg nála, és néhány nap pihenést jósoltak neki. Ez már hat hete történt…

Ebből kiindulva meg is érthetjük Ronaldo elkeseredését, akinek világkörüli „gyógytúrája” arra enged következtetni, elvesztette a Milan orvosaiba vetett bizalmát. Olasz források szerint az európai Szuperkupa-találkozó alatt a lelátón helyet foglalva, a pályán 3–1-re diadalmaskodó társak játékát látva határozta el a futballista, hogy mihamarabbi gyógyulása érdekében szakembereket keres fel.

A Milan részéről kezdetben – lélektani okokból – támogatták a döntést, és néhány nappal ezelőtt elengedték Ronaldót a világhírű belga sebészhez, Marc Martenshez. A professzor megerősítette a korábbi diagnózist, majd ugyanezt megtette José Luis Runco, a brazil szövetség orvosa is – Brazíliában.

„Úgy tűnik, az egyesületénél kapott kezelés nem volt megfelelő – beszélt a hazatérés okairól Bruno Mazziotti, a játékos fizioterapeutája. – Azért jött haza, mert olyan emberek véleményét akarta kikérni sérüléséről, akikben megbízik. José Luis Runco közéjük tartozik.”

Bár a hírek szerint a selecao orvosa folyamatosan egyeztet a Milan szakembereivel, az olaszok nem nézik jó szemmel, hogy mások kezelik a labdarúgót. Adriano Galliani, a klub alelnöke eredetileg ragaszkodott ahhoz, hogy Ronaldo már a hét elején jelenjen meg ismét Milánóban, végül engedett José Luis Runco kérésének, és áldását adta a brazíliai tartózkodás néhány nappal történő meghosszabbítására.

A bizalmatlanság egyértelmű jele, hogy a Milan vasárnap a játékos után küldte Massimiliano Salát, hogy a helyszínen ellenőrizze az orvosok munkáját. Az egyesület egyébként úgy számol, hogy Ronaldo már a hét közepén visszautazik Olaszországba, Runco azonban azt szeretné, ha még legalább egy hétig kezelhetné a játékost.

És hogy mikor lép újra pályára Ronaldo?

Az előrejelzések szerint a csatárnak még két hétre van szüksége a teljes gyógyuláshoz – kérdés, az orvosok presztízsharca mennyiben segíti a viszszatérését.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik