Nincs mese, nyerni kell!

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.09.11. 23:33
Címkék
A női válogatott a győzelem és a továbbjutás reményében lép pályára Izrael ellen a Ramat Gan-i Európa-bajnoki pótselejtezőn. Ha Bencze Tamás csapata a nagy különbségű hazai siker után idegenben is meg tudja verni Izraelt, akkor a csoport záró mérkőzésétől, a Bulgária–Izrael találkozó eredményétől függetlenül csoportelső.

Két győzelemmel és egy vere séggel a tarsolyában utazott el Izraelbe a női válogatott. Az áhított harmadik siker azt jelentené, hogy nem kell izgulniuk játékosainknak a szombati Bulgária–Izrael találkozón, a mérkőzéstől függetlenül már biztos a csoportgyőzelem. A 16 pontos átlaggal büszkélkedő Liron Cohen vezérelte házigazda azonban nem adja majd olcsón a bőrét, otthon bárkire veszélyes lehet. Erről sokat tudnának mesélni a bolgár válogatott tagjai, akik egy hete lógó orral hagyták el a parkettet Ramat Ganban, miután tizenkét ponttal alulmaradtak.

Helyi idő szerint fél egykor kezdődik a sorsdöntő ütközet, ilyen korán emberemlékezet óta nem léptek pályára a mieink. Honti Kata bevallása szerint erre különösebben nem lehet felkészülni, mindenesetre a kedd délelőtti kiutazást megelőzően vasárnap, illetve hétfőn is a meccs kezdési időpontjában vezényelt tréninget a szövetségi kapitány. A Sopron 20 éves hátvédje úgy véli, a taktikai utasításokat maximálisan betartva valós esély lehet a győzelemre.

„Az izraeliek nagyon gyorsak, meg kell állítani a lerohanásaikat. Rájuk kell erőltetni az akaratunkat, és akkor nem lehet baj. Ha agresszívan védekeznek, nekünk még keményebbnek kell lennünk” – mondta Honti Kata.

Ha a magyar csapat érvényesíteni tudja magassági fölényét, megtörheti az alacsony szerkezetű rivális lendületét. A tizenkilenc pontos (73–54) győri győzelemben kulcsszerepet játszottak centereink, a 73 pontból 38-at dobtak. Béres Tímea, Ujhelyi Petra és Császár Andrea formája ezúttal is meghatározó lehet.

„A palánkok alatt dőlhet el a meccs, de a győri találkozóból biztosan okultak az izraeliek, ezért erőteljesebb ellenállásra számítunk. Ha összeáll a védekezésünk, és támadásban pontosan fejezzük be a figurákat, idegenben is nyerhetünk. Ki kell harcolnunk a továbbjutást, nem hagyhatjuk, hogy a bolgárok és az izraeliek egymás között döntsék el, ki menjen tovább” – jegyezte meg a légiósként a vendéglátó országban már megforduló Ujhelyi Petra. A három hónap kihagyás után a bolgárok ellen visszatérő Cserny Réka vezéregyénisége lehetne a csapatnak, de játékán még érezhető a hosszú kényszerpihenő. Az állóképességével nincs gond, de mozgása még nem a régi. A soproni magasbedobó Zalaegerszeg után várhatóan Ramat Ganban is pályára lép, de nem vár rá főszerep. A múlt hét végén remeklő Iványi Dalma, Béres Tímea kettős átlag feletti teljesítményére, a hatékony irányító–center kapcsolatra ezúttal is nagy szükség lesz, átsegítheti az együttest a holtpontokon.

A sorozatot bulgáriai vereséggel kezdő magyar válogatott az itthoni meccseken nem villogott, de küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, szívvel-lélekkel harcolta ki a sikereket. A sikereket, melyeknek köszönhetően a tavalyi, illetve a tavalyelőtti kiírástól eltérően a társulat saját maga dönthet a sorsáról, nem kell Fortuna kegyeiért fohászkodnia.

Nincs mese, idegenben is le kell győzni Izraelt.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
1 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
1 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
2 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája