Talmácsi Faubel előtt

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
2007.09.16. 00:12
Címkék
Talmácsi Gábor az első sorból, a negyedik rajtkockából várhatja a lámpa szabad jelzését a gyorsaságimotorosvilágbajnokság Portugál Nagydíján. Legfőbb riválisa, Hector Faubel a nyolcadik, a pole pozícióból pedig Mattia Pasini indulhat.

Furcsa, felemás érzései vannak Talmácsi Gábornak a szombati időmérő edzéssel kapcsolatban. Tudja ő, hiszen látta az eredménylistán, hogy a negyedik helyről rajtolhat, ám valahogy mégis az az érzése, hogy a második leggyorsabb volt. Tudniillik miközben ő a tréning során 13 körből nyolcszor 1:45-ös köridőt motorozott, addig a riválisok közül Mattia Pasinin kívül a többieknek csak egyszer sikerült – a leggyorsabb körükben.

„A rajtnál minden eldőlhet – jelentette ki Talmácsi. – Fontos lenne, hogy Corsit és Peseket a lehető leghamarabb magam mögé utasítsam, és bár úgy tűnik, Pasini egyelőre mindannyiunknál gyorsabb, őt sem szeretném elengedni…”

Ami a legfőbb rivális Hector Faubelt illeti, neki meg kellett elégednie a nyolcadik pozícióval. A hírek szerint nem érzi a kigyorsításokat ezen a pályán. Ennek ellenére számolni kell vele, lévén a három Aspar-pilóta technikai adatait az összes mérnök látja (így biztosít egyenlő esélyeket versenyzői számára a csapatfőnök Jorge Martínez), tehát ha technikai jellegű a probléma, az valószínűleg megoldódik vasárnapra. No és azt sem szabad elfelejteni, hogy Faubelt az utóbbi két évben másodikként intették le Estorilban.

Talmácsi nem foglalkozik ezzel, saját küzdelmét szeretné megvívni, a saját tempójában motorozni. Némi változtatást persze ő is kért Apriliáján, hiszen egy versenymotoron mindig van mit csinálni.

„Ha valami hibát kellene említeni, akkor azt mondanám, a váltó hatodik fokozatát túl hosszúra állítottuk be az időmérőre, így ebben a fokozatban elég gyenge volt a motor, amin a szembeszél sem segített, sőt…” – így Talmácsi, aki nehéz viadalra számít szombaton.

Nem csoda, hiszen jóformán már ez az egyetlen kategória a világbajnoki sorozatban, amelyben minden futamon hét-nyolc pilóta esélyes a győzelemre. Ezúttal sincs ez másként, és ezt akkor is szem előtt kell tartani, ha a világbajnoki cím megszerzésére ketten pályáznak reális eséllyel: Talmácsi Gábor és Hector Faubel.

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
42 perce

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben; pályán a Liverpool; a női kézi BL-ben az ETO és az FTC

Minden más foci
43 perce

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
48 perce

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
49 perce

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
50 perce

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
55 perce

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
1 órája

Raimondo triplázott, a Frosinone a Sassuolo bakijait kihasználva nyert

Olasz labdarúgás
1 órája