Trónon a taroló Ferrari

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
2007.09.17. 17:19
Címkék
Kimi Räikkönen és Felipe Massa révén kettős Ferraridiadal született Belgiumban. Räikkönen az összetettben 13 pontra megközelítette a negyedik helyen célba érkező Lewis Hamiltont, aki két ponttal vezet az ezúttal harmadik Fernando Alonso előtt. A Ferrari a kettős siker révén behozhatatlan előnyre tett szert a konstruktőrök között; ha marad a McLaren büntetése, 2004 után ismét a világbajnok.

A vasárnapi Formula–1-es ver seny legizgalmasabb részét a rajt jelentette, de akkor sem forgott veszélyben a Ferrari-siker, mert Kimi Räikkönen és Felipe Massa remekül kezdett. Mögöttük a McLaren két klasszisa éles csatát vívott, kevés hiányzott az ütközéshez. Végül Alonso megőrizte pozícióját, és ettől kezdve a legjobb négy szinte teljes nyugalomban körözhetett.

Szerencsére a középmezőnyben több párharcot láthattunk, így nem volt teljesen eseménytelen az 52. Belga Nagydíj. A szombati motorcsere miatt a 15. helyről induló Robert Kubica gyorsan felzárkózott, többször is éles előzésekkel szórakoztatta a publikumot. A kezdeti remeklés után azonban elfogyott a BMW ereje, így a hajrában az egy pontot érő nyolcadik helyért is sikertelenül küzdött.

A szurkolók abban reménykedtek, hogy a Ferrari és a McLaren esetleg eltérő taktikát dolgozott ki, s így szoros is lehet a verseny. De nem így történt, az első boxkiállások után nyilvánvalóvá vált, csak technikai hiba foszthatja meg a maranellóiakat a kettős diadaltól. Räikkönen és Massa ugyanis szinte folyamatosan gyorsabb volt Alonsónál és Hamiltonnál. A második boxlátogatás némi változást hozott, legalábbis annyiban, hogy a harmadik helyért küzdő brit klasszis sokkal később ment ki, hátha időt nyer kétszeres világbajnok csapattársával szemben, ám Hamilton rosszul kalkulált, esélye sem volt az előzésre. Így a végén már borítékolható volt, hogy a rajtrács első két sorának megfelelően futnak be a legjobbak.

Egymás utáni harmadik spái sikerével Kimi Räikkönen életben tartotta világbajnoki reményeit, és beállította Fernando Alonso idei „csúcsát”, ugyancsak negyedik futamgyőzelmét aratta. Az utolsó három viadalt Ázsiában, illetve Dél-Amerikában rendezik, így a száguldó cirkusz mezőnye erre az évre elbúcsúzott Európától. Az biztos, hogy matematikailag még a 20 pontos hátrányban lévő Felipe Massa is reménykedhet, de tőle már óriási bravúr lenne a világbajnoki cím. Valószínűsíthető, hogy a maranellói csapat inkább a finn versenyzőt favorizálja, a brazil pilótának pedig azzal kell segítenie, hogy értékes pontoktól fosztja meg a McLaren kettősét.

Legfrissebb hírek

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
13 perce

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
17 perce

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
18 perce

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
22 perce

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
34 perce

Elkezdődött a kieséses szakasz második meccse

Foci vb 2026
47 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Brazília–Japán 0–1

Foci vb 2026
1 órája

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik