Nyolcba vágyik az újonc

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.09.19. 09:39
Címkék

Egyesztendőnyi szünet után újra lesz fővárosi klub az élvonalban, és ha a cél megalapozott, nem is lehet rossz. Horváth Frigyes, a MAFC férficsapatának szakosztály-igazgatója ugyanis nagy reményekkel tekint az október 6án rajtoló bajnoki évad elé.

„Legfontosabb célunk természetesen az első osztályú tagság meghosszabbítása, de ennél jóval több is lehet a társaságban. Tehetséges fiatalok alkotják a gárda gerincét, megpróbáljuk beverekedni magunkat a legjobb nyolc közé” – mondta a vezető.

Az újonc együttes több szempontból is egyedi a mezőnyben, mert egyrészt félamatőr, másrészt keretét kizárólag magyar játékosok alkotják. Ha az újbudai kosarasok éppen nem edzenek, informatikusként, mérnökként vagy tanárként dolgoznak.

Nem zárható ki, hogy érkezik egy légiós a felkészülés hajrájában, de a jelek szerint Dinnyés Attila vezetőedző a Bakonyi Péter, Bodrogi Ferenc, Cseszlai Ádám, Góbi Henrik, Kecskés Péter, Kolarics Dániel, Kőhalmi Balázs, Likár Péter, Misek Márk, Takács Norbert, Vavra András, Wehner Zoltán összetételű kerettel vág neki az idénynek.

A felkészülés következő állomása az e heti zalaegerszegi Göcsej-kupa, amelyen a MAFC az Atomerőművel, a Körmenddel és a Kaposvárral szerepel egy csoportban.

Legfrissebb hírek

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
8 perce

Montréali tenisztorna: kikaptak a negyeddöntőben Marozsánék

Tenisz
9 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
20 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
27 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája