Hatosé az ötödik!

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.09.21. 00:25
Címkék

Hatos Gábor (74 kg) a hetedik helyen végzett a Bakiban zajló világbajnokságon, ezzel megszerezte a magyar küldöttség ötödik, a szabadfogású szakág első olimpiai kvótáját. A Haladás VSE Eb-bronzérmese a pekingi részvételt kedden kiharcoló kötöttfogású Bácsi Péterhez (74 kg) és Fodor Zoltánhoz (84 kg) hasonlóan kikapott a negyeddöntőben, de az addigi eredményes szereplésének köszönhető pozitív pontokkal beverekedte magát a legjobb nyolc közé. Hatos magabiztosan kezdett: az első fordulóban a lett Antans Azarevics nem volt méltó ellenfél, ezután a francia Luca Lampis ellen is gond nélkül győzött. A következő körben a mongol Dorjvaanchig Gombodorj várt rá. Az első menetet mögékerüléssel a szombathelyi birkózó nyerte meg, a folytatásban azonban Gombodorj végigvitt egy hárompontos akciót, így három felvonásban dőlt el a párharc. A záró két percben a mongol egyáltalán nem talált fogást Hatos Gáboron, aki a menet egyetlen pontját szerezve már készülhetett is az amerikai Joseph Heskett elleni negyeddöntőre. A tengerentúli rivális mögékerüléssel nyitott, a második szakaszban Hatos mindent egy lapra feltéve ment előre. Előbb földre vitte ellenfelét, majd egy billentéssel tette egyértelművé, még korántsem lefutott az ütközet. A mindent eldöntő harmadik menetben sokáig a korán előnybe kerülő magyar birkózónak állt a zászló, de tíz másodperccel a vége előtt Heskett egyenlített, és utolsó szerzett ponttal ő került az elődöntőbe. Az amerikai azonban vereséget szenvedett az elődöntőben, így Hatos számára a vigaszág is elúszott, pozitív pontokkal mégis a kvótát érő hetedik helyen végzett. Csütörtökön Wöller Ákos (66 kg) és Ritter Árpád (84 kg) is szőnyegre lépett, előbbinek az első, utóbbinak a második forduló jelentette a végállomást. Pénteken Kiss Gergelynek (96 kg) és a térdsérüléssel bajlódó Aubéli Ottónak (120 kg) is bravúrra lesz szüksége, mindketten nehéz ágra kerültek.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
9 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
33 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
40 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
54 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
1 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
1 órája

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
1 órája