Hirlingéké lett a legjobb idő

K. Z.K. Z.
2007.09.23. 00:33
Címkék

Ahogyan a selejtezőből, úgy a középdöntőből is futamgyőzelemmel jutott tovább a 2005-ben világbajnoki címet szerző Varga Tamás, Hirling Zsolt összeállítású férfi könnyűsúlyú kétpárevezős a lengyelországi Poznanban zajló Európa-bajnokságon. A két magyar fiú rajt-cél győzelmet aratott középdöntő futamában, amelyben ráadásul 6:35.82-es eredményükkel az egész mezőny legjobb idejét teljesítették. Ilyen előzmények után már nemcsak érem-, hanem akár aranyesélyeik is lehetnek a vasárnapi döntőben. Persze ehhez mindent ki kell adniuk magukból, hiszen a másik középdöntőfutamot az idei világbajnokságon ezüstérmet szerző görög páros nyerte meg, és persze a fináléba bejutó további négy – fehérorosz, cseh, francia, német – hajót sem szabad félvállról venniük. További örömteli hír, hogy nemcsak Vargáékért, hanem további két magyar hajóért is szurkolhatunk a 11 órakor kezdődő döntők során, hiszen a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár, valamint a Vinkó Gáspár, Simon Béla kormányos nélküli kettes is beverekedte magát a legjobb hat közé. Mindkét egység egyformán a negyedik helyen ért célba a reményfutamban, ám a kevés indulónak köszönhetően ezzel a teljesítménnyel is döntőbe tudtak kerülni. Tegyük hozzá: ettől a két duótól botorság lenne dobogós helyet remélni, tőlük az is óriási bravúr, hogy egyáltalán finalisták. Ugyanez sajnos nem sikerült az U23-as világbajnokságon bronzérmes Szabó Katalinnak a női egypárevezősöknél, és a Juhász Adrián, Szekér László, Orbán Gergely, Erdélyi Zsolt összeállítású négypárevezősnek. Saját futamaikban ők is a negyedik helyen végeztek, de ez nekik kevés volt az üdvösséghez. Ez a két egységünk vasárnap reggel a 9.30-kor kezdődő B-döntőkben lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
4 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
20 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
22 perce

Magyar Edzők Napja: mesteredzőket avattak, kitüntetéseket adtak át

Egyéb egyéni
27 perce

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
36 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
57 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
1 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
1 órája