Balzsay hosszabbított

B. R.B. R.
2007.09.30. 00:32
Címkék

Balzsay Károllyal újabb hároméves szerződést kötött az Universum Box-Promotion. „Erdei Zsolt segített nyélbe ütni a megállapodást, mert konyhanyelvben már jó vagyok, de most kemény üzleti tárgyalás várt rám. Két ajánlatot kaptam. Vagy elfogadom az általuk elképzelt öszszegeket, vagy, ahogy ők fogalmaztak, afrikázunk, azaz alkudozunk. Persze az utóbbit választottuk, mi leírtunk számokat, ők is, majd elém tettek egy kompromisszumos ajánlatot. Hosszan összenéztünk Madárral, mire eltűnt előlünk a papír. Legnagyobb meglepetésemre elfogadták a mi eredeti javaslatunkat – egy feltétellel. Záros határidőn belül nyilatkozatképesnek kell lennem németül, különben nem tudnak eladni a tv-nek” – mondta Balzsay, aki szerint nem biztos, hogy a novemberi drezdai gálán interkontinentális címmeccset vívhat. A magyar öklözőért egyébként szabályos versengés zajlott a közelmúltban. A WBO elnöke, Francisco Valcárcel nagy rajongója lett a Dos Santos elleni kiütéses győzelme óta, és meghívta a szervezet világkongresszusának bokszgálájára. Az Universum azonban „visszakérte” Balzsayt, mert szerintük fontosabb, hogy Drezdában lépjen ringbe.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája