Fárasztó unalom

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.09.30. 00:32
Címkék
Szombaton, lapzártánk után csoportdöntőnek beillő mérkőzést játszott az Eger az olasz Bresciával. Ez volt az első értékelhető találkozója a magyar együttesnek, hiszen a korábbiakon csak az volt a kérdés, eljut-e húsz gólig vagy sem.

A labdarúgásban három selej tezőkör után kerülnek a csapatok a főtáblára, és az előző idényben elért eredményeik döntenek arról, hogy a kvalifikáció mely fázisában kapcsolódnak be a küzdelmekbe. A vízilabda Euroligában a több együttest indító nemzetek klubjai fokozatosan kapcsolódnak be a sorozat egyes fázisaiba: a bronzérmes rögtön, az ezüstérmes a második körben, és csak a bajnok a főtáblás. Jelen esetben a bronzérmes Brendon-UPC-ZF-Eger már az első selejtezőkörben színre lépett. Az öt rivális közül egyedül az olasz Brescia okozhat gondot (a következő kör sorsolásán egy kalapból húzzák ki a csoportok első két helyezettjeit), a további négy ellenfél viszont a török Galatasarayt leszámítva olyan gyenge, hogy még gyakorolni sem lehet ellenük.

„Azzal, hogy tornarendszerben zajlanak a küzdelmek, elvették a szervezők azt a lehetőséget, hogy a nagycsapatok kipróbáljanak néhány fiatal játékost – mondta Szécsi Zoltán, az egriek kapusa. – Ráadásul borzasztóan fárasztó a torna. Sokat kivesz az emberből, miközben rendkívül unalmas. Végig figyelni kell, nehogy bohócot csináljak magamból. A portugálokkal vívott meccs is csak azért volt izgalmas, mert az egyik pólósuk mindenáron gólt akart lőni, így jó kis csatát vívtunk egymással. A pénteki két mérkőzést csak túl akartam élni, hogy minél jobban felkészülhessek a Brescia ellenire.”

A nagycsapatok korai bekapcsolódásának célja lehet a vízilabda népszerűsítése, ám hiába a gyönyörű lisszaboni uszoda, kevesen lézengenek a lelátókon, így pedig szinte lehetetlen eladni a sportágat.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
3 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
38 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
56 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája