Európára hangolnak

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2007.10.01. 23:04
Címkék
Már a felkészülési időszakban egyedi utat járt a Marso-Vagép Nyíregyházi KK az élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatok közül – nem beszélve a bajnoki idényről, amikor is egyedüliként a honi gárdák közül kilép a nemzetközi porondra, és részt vesz a novemberben startoló Középeurópai Liga küzdelmeiben.

A nyírségi vezetők már régóta fontolgatták, hogy megmutatják magukat (Közép-) Európában, ám erre hol tudásbeli, hol anyagi lehetőségek híján nem került sor. Most minden összejött, hiszen az egyik szponzor elvárta, hogy az NYKK a nemzetközi színtéren is játsszon mérkőzéseket, a legutóbbi bajnoki sorozatban elért nyolcadik helyezés pedig önbizalmat is adott a vállalkozáshoz.

Ami a felkészülést illeti, a szabolcsiak többnyire külföldi csapatokkal mérkőztek meg, a magyar mezőnyből csak a bajnok és kupagyőztes Szolnokkal (kétszer is), valamint az Univerrel találkoztak. Zoran Prelevics legénysége kétszer járt külföldön: a szlovákiai Iglón második lett a négycsapatos viadalon, Újvidéken pedig egy-egy győzelmet és vereséget számlált a helyi élvonalbeli alakulatok ellen. Ezek mellett az NYKK megnyerte saját rendezésű tornáját, és három szoros vereséggel a negyedik helyen zárt Szolnokon. A 11 mérkőzés összesített mérlege: hat győzelem és öt vereség. A július közepe óta tartó munka során ismerkedett egymással a csapat és új edzője, az arab világból érkező szerb Zoran Prelevics (Horváth Imrét váltotta), a kezdő ötösbe pedig két légióst, a bedobó Ross Moutont (amerikai) és a center Tarek Oukidot (algériai) kellett beépíteni. Mellettük a kaposvári B-csoportos gárdából érkező Farkas Attila számít új játékosnak.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája