Vihar előtti csend Újpesten

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.10.01. 23:04
Címkék

Ahhoz képest, hogy az elmúlt idényben a negyedik hely sokkolta az Újpest drukkereit, most még az a pozíció is messze van: jelenleg csak hatodik az UTE. Más szemszögből: utolsó előtti, ráadásul a szintén harmatos Fradi is nyert a lilák ellen (4–2). Ezek után nem csoda, hogy hétfő délután gyakorlatilag már csak az volt a kérdés, hogy ki lesz Jindrich Novotny vezetőedző utóda. Joós Zoltán szakosztályigazgató talányosan csak annyit volt hajlandó kibökni, hogy valamikor este összeülnek, információnk szerint ekkorra a vezérkar már futott egy eredménytelen kört, hiszen Ancsin János nem vállalta a feladatot.

„Öt mérkőzést adtunk a vezetőedzőnek a bajnokság előtt, abban maradtunk, ezután értékeljük majd a helyzetet – magyarázta Joós az UTE hatodik meccse után. – Nagyon bánt, hogy a megszerezhető tizennyolc pontból csak hatot gyűjtöttünk be, főleg az általunk megteremtett körülményekhez mérten. Meglepett minket ez a rossz széria, mert az előszezonban kifejezetten jól teljesítettünk, olasz és szlovák csapatok ellen is csak kis különbségű vereségeket szenvedtünk. A szurkolók is úgy gondolták nyáron, jó kis csapatunk lesz, és ezzel én is egyetértettem. Elfogadhatatlan, amit a csapat produkál.”

Adódik a kérdés, hogy az ígéretes nyár utáni őszi lejtmenet miért nem tűnt fel időközben? Miért kellett addig várni, amíg kitört a népharag, ami abban csúcsosodik ki mostanság a lila fórumokon, hogy majd’ mindegyik szlovák légiós és a cseh tréner is nem kívánatos személy lett?

„A hazai és külföldi hokisok arányát tökéletesen megfelelőnek érzem, a Fradi ellen is ugyanannyi légiós volt mindkét csapatban – folytatta Joós. – A gondoknak pedig máris voltak következményei, megváltunk másodedzőtől, játékostól, voltak fizetésmegvonások is. Természetesen egyáltalán nem vagyok boldog vagy derűs, de megyünk előre, folytatjuk.”

Folytatják, de hogy kivel, abban még hétfőn este sem jutottak dűlőre.

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
24 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
24 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
35 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
54 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája