A horvátok már hivatalosak

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.10.05. 08:53
Címkék

Most már végre tényleg hivata los, hogy a MiZo Pécs 2010 játékosa két horvát hölgy, Jelena Ivezic és Emilija Podrug. Eddig is sokan rebesgették a légiósok érkezését, mint ahogy egy brazil centerét is, de a két európai jövetele immár nem pletyka: csütörtökön bejelentette szerződtetésüket Rózsa Gábor ügyvezető. Sőt már a csapat hivatalos honlapjára is felkerült az erősítésről szóló hír.

Miután lapunk ezt már több mint három hete megszellőztette, próbáltunk valami újdonságot találni a tízszeres bajnok újoncaival kapcsolatban: ilyen például az, hogy mind a ketten részt vettek hazájuk színeiben a még javában tartó itáliai Európa-bajnokságon – igaz, csak az első három napon, mivel háromból három vereségével hamar kiesett Horvátország. A D-csoport utolsó helyén végző együttes Szerbiától, Fehéroroszországtól és Spanyolországtól kapott ki, és Podrug fontos láncszem volt a gépezetben: 75 játékpercével ő töltötte a harmadik legtöbb időt a pályán, 32 pontjánál pedig csak egy csapattársa szerzett többet, vagyis a 27 éves és 190 centis center 10.7es átlagot ért el. Ami Ivezicet illeti, a 23 esztendős, 184 centi magas bedobó összesen kilenc percet kapott a kontinensviadalon, ezalatt pedig nem alkothatott maradandót. Nem is alkotott, mert pontot nem dobott, sőt kísérlete is csak kettő akadt, amelyek mellett mindössze egy-egy lepattanó és személyi hiba került a statisztikai lapjára. Baranyában ennél bizonyára jelentősebb szerephez jut, de az is biztosnak tűnik, hogy nem ő fogja megváltani a világot. Hiába, szegény ember vízzel főz...

„Podrugot már régen igazolni szerettük volna, és most végre sikerült, mivel gyengébb szezonja volt Parmában, és ez megkönnyítette a dolgunkat. Nagy lehetőség lesz számára, hogy fiatal csapatunk vezéregyénisége legyen, Iveziccsel pedig Amra Dapót próbáljuk pótolni, ő sokkal fiatalabb, Fegyverneky Zsófia generációja. Remélhetőleg mindketten motiváltan fognak játszani, hiszen azért jöttek, hogy az Euroligában szerepelhessenek” – kommentálta az új szerzemények átigazolását Rátgéber László vezetőedző, aki a már Pécsre érkező horvátoknak edzést is tartott. Információink szerint a héten még más is kopogtat a Lauber Dezső Sportcsarnok ajtaján...

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
59 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája