Ráhangolódás több szólamban

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.10.13. 01:58
Címkék
Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen nyugalmat akart, így pihenést szervezett magának az idényzáró futam előtt, míg a harmadik esélyes, Fernando Alonso még a bíróságra is elment, hogy elterelje gondolatait az idényzáróról.

Egy hét múlva Interlagosban az idényzáró Brazil Nagydíjat rendezik a Formula–1-ben. Huszonegy év után először három pilóta is azzal a reménnyel áll rajthoz, hogy a leintéskor kialakuló végeredmény neki kedvez, és őt koronázzák világbajnokká. A mclarenes Lewis Hamilton 107, csapattársa, Fernando Alonso 103, míg a ferraris Kimi Räikkönen 100 ponttal indul neki a Sao Paulo külvárosában lebonyolítandó futamnak.

A három főszereplő közül kettő, Alonso és Hamilton lépéseit árgus szemekkel követi a spanyol, illetve a brit sajtó, míg Räikkönen elvonult a nyilvánosság elől. A finn a saját és a Ferrari honlapján elemezgette a legutóbbi futamokat, illetve az esélyeket latolgatta a Brazil GP előtt. Annyit árult el, hogy nagyon jól érezte magát vasárnap este, a másnapjáról azonban nem ejtett egy szót sem…

Räikkönen csapattársa, Felipe Massa, a tavalyi Brazil GP nyertese annak ellenére kulcsszerepet játszhat az idényt eldöntő viadalon, hogy már nincs esélye a trófea megnyerésére. Sokat segíthet Räkkönennek, de azt se bánná, ha csapattársa előtt nem nyílna esély a vb-címre, ő pedig senki másra sem figyelve megnyerhetné a futamot. Massa Kínából azonnal szülővárosába, Sao Paulóba ment, ahol egyrészt családjával lehetett, másfelől több társadalmi eseményen megjelent honfitársa, Rubens Barrichello társaságában.

Közben Alonso Olaszországban járt, ahol a modenai bíróságon önként megjelenve válaszolt a helyi ügyészség kérdéseire, miközben Hamilton Londonban NBA-s kosárcsapatok, a Minnesota Timberwolves és a Boston Celtics felkészülési mérkőzését figyelte a lelátóról néhány angol futballista társaságában. A vb-éllovas brit pilóta tehát Räikkönenhez hasonlóan a teljes kikapcsolódás mellett döntött, nemigen vállalt nyilvános fellépést.

Még a Daily Mirror keddi díjátadójára sem ment el, pedig a brit lap szokásos évi ünnepségén azokat az embereket tüntette ki, akik többet tettek a társadalomért, mint amit hivatásuk nyomán elvárnának tőlük. Hamiltont 2007 legösztönzőbb személyiségének választották – az F1-es pilóta videofelvételen keresztül köszönte meg a kitüntetést.

Hamilton már a Brazil Nagydíjat követő napjait is megtervezte, mint mondta, ha világbajnok lesz, ha nem, a futam másnapján kilátogat a Sao Pauló-i Morumbi temetőbe, ahol lerója kegyeletét Ayrton Senna sírja előtt.

„Ayrton Senna nagyon fontos volt nekem – mondta Lewis Hamilton. – Sírjának meglátogatása minden bizonnyal nagy hatással lesz rám, ezért sem akarok a verseny előtt elmenni, félek, hogy összezavarodnék. Vége lesz a szezonnak, hová is sietnék a futam után?”

Hamilton bevallotta, teljes nyugalmat akar a futam előtt. Be sem idézték a modenai bíróságra, ahol Alonso már vallott. A címvédő maga kérte, hogy kihallgassák, talán neki szüksége is volt rá, hogy valami elvonja a figyelmét a futamról. Rajta többször is észrevehető volt, hogy a nagy botrányok után jobban össze tudta magát szedni, az autójában ülve szinte tökéletesen képes függetleníteni magát a pályán kívül zajló eseményektől.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
26 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik