Győzzön az erősebb befektető!

S. G.S. G.
2007.10.24. 23:42
Címkék

Lezárulhat az Üllői úti ingat+lan évek óta húzódó ügye: a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) közleményéből kiderül, egy angol és egy belga cég nyújtotta be jelentkezését, s az elbírálás már megkezdődött. A pályázat limitára nettó 3 milliárd 470 millió 600 ezer forint plusz 694 millió 120 ezer, vagyis öszszesen 4 milliárd 164 millió 720 ezer forint. Ha a mostani pályázat eredményes lesz, két éven belül megváltozik az FTC-stadion, hiszen a győztesnek több mint egymilliárd forintot kell költenie a felújításra, ráadásul rendeződik a klub anyagi helyzete, a tender ugyanis előírja a tartozások visszafizetését is.

Rieb György, a FTC elnöke bizakodó, ám nem győzi hangsúlyozni, csak akkor lesz nyugodt, ha a klub számláján ott lesz a pénz.

Mire számított az újabb tender kiírásakor?

Álmaimban sem gondoltam volna, hogy két pályázat is érkezik. Bevallom, az is megfordult a fejemben, hogy megint eredménytelen lesz a tender. A két pályázat is jelzi, hogy a Ferencváros nagy érték, ráadásul talán az elnökség sem végezte rosszul a munkáját.

A hírek szerint angol és belga pályázat érkezett.

Így van, az angol cég természetesen a Kevin McCabe nevével fémjelzett Scarborough Ltd., a belgákról pedig csak annyit árulhatok el, hogy az M&S Hominvest Holdingról van szó, és a belga klubfutballban is van érdekeltsége.

Ön az angolok győzelméért szoríthat, hiszen Kevin McCabe is nyilatkozott nagyszabású terveiről, mi több, már szakemberekkel és játékossal is segítették a Ferencvárost. Ehhez képest a belgákról alig-alig jöttek az információk.

Én a pozíciómnál fogva nem drukkolhatok egyik pályázat sikeréért sem: a jobb, az erősebb virágoztassa fel a Ferencvárost. A KVI két héten belül kihirdeti a győztest, aztán újabb harminc nap múlva az FTC számlájára érkezhet az új életet jelentő sok-sok pénz. Én majd akkor leszek igazán nyugodt, ha ott lesz a kezemben az átutalást igazoló bizonylat.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
11 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
14 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
21 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
22 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
34 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája