Megállíthatatlan a Patriots

B. M.B. M.
2007.11.06. 09:29
Címkék

Már csak egy százszázalékos csapat található az NFL-ben. A gigászok csatájában a New England Patriots parádés hajrával ugyanis 24–20-ra legyőzte a másik – akkor még – veretlen együttest, az Indianapolis Colts gárdáját. Az alapszakasz leginkább várt találkozóján az első félidőben még a hazai pályán szereplő Indianapolis volt a jobb kiváló védekezésének és futásban, valamint labdaelkapásban is kiemelkedőt nyújtó (112 illetve 114 yarddal és egy touchdownnal záró) running backnek, Joseph Addainak köszönhetően. A hajrára azonban feltámadt a Patriots: az utolsó nyolc percben 20–10-es hátrányból fordítottak Tom Brady legényei, jelezve, hogy immár ők a Super Bowl első számú várományosai. A nagy összecsapás mellett kissé elhalványult a minnesotai Adrian Peterson teljesítménye, pedig a running back óriási csúcsot állított fel, ráadásul újoncként: 296 futott yardjánál többet még senki sem ért el egy meccsen az NFL történetében. Megdőlt még egy rekord, és azt is újonc javította meg: a San Diegó-i Antonio Cromartie 109 yardos elhibázott mezőnygólt követő visszafutással elért touchdownja a leghosszabb, amelyet valaha elértek.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája